10.fejezet

A repülő végre felszállt, Jenna pedig évek után úgy érezte, ismét kap levegőt. Ez kellett neki. Szabadság. Svájc, nem is olyan rossz hely. Egészen kellemes lehet. Még sosem járt ugyan ott, de hát ennek is eljött az ideje. Bár azt se bánta volna, ha a sivatag kellős közepén kell tengődnie. Tökéletesen mindegy, csak távol legyen Dominictól, Nigeltől, a sajtótól és attól a cellától, amibe becsukták két hete, kábítószerrel való visszaélésért. Soha nem hitte volna, hogy börtönbe kerül, de Dominicnak hála, most már elmondhatta magáról, hogy 72 órán át élvezhette, a rendőrség vendégszeretetét egy koszos, pici, sötét kalitkába zárva.

Pedig csak gyorshajtásért állították meg őket. Honnan tudhatta volna, hogy az elmebeteg férje a táskájába nem csak az iratokat pakolja be, hanem egy nagy zacskót is, amibe kokain, heroin és fű is lapul? A jogsival együtt pedig Jenna mit sem sejtve kirántotta a pakkot is, amit Dominic a bulira tartogatott és egyenesen a rendőrök lába előtt landolt. Esélye sem volt kimagyarázni, hisz a döbbenettől szóhoz sem jutott. Dom beszélt helyette, ebből pedig az jött ki, hogy Jenna drogfüggő. Los Angelesben mindenki ezen csámcsogott hirtelenjében. A hír bombaként robbant, a telefon folyamatosan csörgött, a menedzserek fejvesztve rohangáltak a házukban, próbálták elsimítani a botrányt, de erre még ők se voltak képesek. A sztori röviden és tömören annyi lett, hogy Jenna a számító, kábszerfüggő ribanc, Dominic pedig a szent férj, aki bármit megtenne azért, hogy a neje megszabaduljon a drogoktól.

A bíróság kötelező rehabilitációra küldte Jennát, tekintve, hogy ez volt az első kihágása. Minden olyan gyorsan történt. Ideje sem volt tiltakozni, bár nem is akart. Elege volt. El akart tűnni. Főleg azután, hogy Nigel is meglátogatta.

Még most is sajgott minden porcikája a férfi kemény ütéseitől. Nem kímélte a nőt, a bőrszíj csak úgy csattant a törékeny lány, meztelen hátán, az övcsat a húsába vájódott, véres csíkokat hagyva maga után.

Máig nem derült ki, hogy a férfi honnan tudta meg, hogy Jenna adta meg a banda ex gitárosának az utolsó lökést, de már nem is számított. Megkapta érte a büntetését duplán, ugyanis nem volt elég, hogy Nigel félholtra verte, amint kiszabadult a börtönből, de még Dominicnak is elmondta, hogy mit tett Jenna, ami miatt Joel távozott a bandából.

Kegyetlenek voltak, a félig eszméletlen lányt az ágyhoz kötözték, majd Nigel újabb pofont kevert le neki. Ez volt az utolsó amit tisztán érzett, meg azt, hogy a férje durván beléhatol. Sikítani se volt ereje, egyszerűen elájult. Mire magához tért mindene sajgott, a lábait alig bírta összezárni, mozdulni is alig tudott. Hason kúszott el a fürdőszobáig, hogy lemoshassa magáról a két srác spermáját, de amint a mosdó szélébe kapaszkodva felállt, majdnem össze is csuklott a látványától. A derekán, a hátán és a combjain hosszú csíkok húzódtak, keresztbe kasul. Tisztán kivehető volt a bőrszíj minden nyoma. Az ajka felrepedt, a haja kócos volt, a fejbőre fájt. Sejtette, hogy a két férfi markában hány tincsnyi hajszál lapulhatott, miután végeztek vele. A torkán és a karjain hatalmas ujjak lenyomatai éktelenkedtek, tehát Nigel még mindig nem szokott le arról, hogy fojtogassa a nőket szex közben. A mellei, a hasa és a combjai össze-vissza voltak harapdálva. Valószínűleg jobb, hogy nem emlékezett semmire, hogy elájult még azelőtt, hogy belekezdett volna a két srác a brutális kefélésbe.

Ahogy a repülő a magasba emelkedett Jenna elmosolyodott. Nézte a felhőket és a kék eget. Megkönnyebbült teljesen, bár valami mégis felkeltette a figyelmét. A mellette ülő nő, pont ugyan úgy sóhajtott fel, mint ő. Mintha ő se kapott volna ezer éve levegőt és most, hogy oxigénhez jutott, nem tudna betelni vele.

-         Mi történt az arcoddal? – Kérdezte nagyon halkan, nem nézve az útitársára. Továbbra is az ablakon bámult kifelé. Ő sem tudta miért kíváncsi, egyszerű ösztön hajtotta.

-         Öhm… Csak egy kis baleset – hallotta Amina bizonytalan hangját. Jenna tudta, hogy hazudik, de nem feszegette a témát, csak újabb mosolyt eresztett meg. Most megengedhette magának. Nem volt mellette a férje, aki rettegett Jenna minden mosolyától. Félt, hogy a nőt valaki más teszi boldoggá, ami valljuk be nem lett volna nehéz, vagy talált valamit amiben örömét leli, de nincs köze hozzá, Jenna ezért évek óta leszokott arról, hogy az ajkait felfelé görbítse, de most…

-         És te, hogy sérültél meg? – Hallotta meg a lány halk hangját. Nem értette miért suttog, így mégis felé fordította a fejét és fürkészően nézte a bájos arcot.

-         Csak egy kis baleset – mosolygott rá, mire Amina is elmosolyodott. Ő is rájött, hogy a baleset nem kifejezetten baleset volt.  Jennának volt egy olyan sejtése, miközben a gyógyulófélben lévő arcot nézte, hogy egy cipőben jár a mellette ülő lánnyal. Talán neki is egy elmebeteg, arrogáns, hatalmaskodó, komplexusokkal küzdő, pöcs jutott. Pont olyan mint Dominic. De nem… Olyan aberrált, infantilis gyökér mint Dominic nincs még egy a világon.

Ahogy nézte Aminát, olyan érzése támadt, mintha a saját tükörképét bámulná. Ő is ilyen szokott lenni. Fáradt, nyúzott, kedvtelen. Az ő szemei is ilyen élettelenül csillognak. A testtartása ugyan olyan kínról és teherről árulkodik, mint a mellette ülőé. Amina is meggytörtnek tűnt, kihajszoltnak, elhasználtnak… Bárcsak segíthetne neki valahogy. Ha ő nem is szabadulhat, az aranykalitkából, talán Amina igen.

Nem kéne ennek történnie senkivel. Nem kéne átélnie senkinek ezt a fájdalmat. Senkinek nem kéne kívánnia a halált, vagy más halálát. Főleg nem ilyen fiatalon. Boldognak kéne lenniük.

Hol romlott el? – Merült fel benne újra és újra a kérdés.

Ennyi idős korára már saját céget akart, rendes családot, gyereket, családi házat, kutyát, kertet.

Gyerek…

Lehetett volna. De Dominic nem hagyta, hogy megtartsa. A karrierje miatt. Végülis, hogy nézne ki, hogy egy huszonnyolc éves rocksztár tisztességes családapa lesz? A tinilányok álma összetört volna, a zenekarnak pedig fuccs.

El kellett vetetnie. Nem volt más választása. Pedig olyan boldog volt mikor megtudta, hogy babát vár. Aztán jött a hideg zuhany, mikor hazaért és elmondta a férjének. Dom kiakadt, őrült módjára üvöltött vele miközben fel-alá járkált, Jenna pedig csak sírt. Akarta a babát, de nem tudta megvédeni. Tudta, hogy Dominic ha kell a saját kezével tépi ki a picit a testéből.

Azóta is hányingere van magától. Le kellett volna lépnie és megvédenie a gyerekét, ha már az apja nem akarta őt.

Igen, talán az abortusz napján gyűlölte meg végérvényesen a férfit, aki a hajánál fogva vonszolta be a rendelőbe és Jenna hiába kérte sírva, nem engedett. Nem volt benne semmi irgalom, nem sajnálta meg a térden állva könyörgő nőt, aki esküdözött, hogy ki se mozdul a házból míg terhes és ha megszületett a csöppség azután se teszi ki a lábát az utcára a gyerekkel. Hajlandó lett volna eltitkolni az egész világ elől, hogy anya lett, bármit megtett volna, de esélye sem volt. Dominic aznap ütötte meg először és utoljára, de olyan erővel, hogy megfejelte az ajtót és ernyedten csuklott össze. Mire felébredt már nem növekedett senki a testében. A doki jó pénzért, az akarta ellenére is elvégezte a beavatkozást.

-         Mit csinálsz majd Svájcban? – Rángatta ki Amina a gondolataiból. Csak most tűnt fel Jennának, hogy mennyire elbambult. A szemeit könnyek szúrták, de nem gurult ki egyetlen csepp sem. Képtelen volt már sírni.

-         Rehabra megyek – húzta gúnyos mosolyra az ajkát, aztán gyorsan rendezte is a vonásait. A gúny nem Aminának szólt, sokkal inkább a helyzetnek. Ennek az elmebeteg, őrült életnek amit élt.

-         Ó – szaladt ki a mellette ülő lány száján a csodálkozó hang, mire Jenna ismét fürkészni kezdte az arcát.

-         Miért van olyan érzésem, hogy te sem síelni mész? – Kérdezte halkan, mire Amina lesütötte a szemeit és alig észrevehetően bólintott egyet, igazat adva Jennának. Nem kerülte el Jenna figyelmét, hogy az ujján csillogó vékony aranygyűrűhöz kap és picit megszorítja az ékszert. – A férjed? – Kíváncsiskodott tovább halkan. Maga sem tudta miért, de érdekelte a lány története.

-         Otthon maradt – suttogta Amina.

-         Ahogy az enyém is – bólintott Jenna, majd a saját gyűrűjéhez kapott és lehúzta magáról a kis karikát. Maga sem tudta miért, de hirtelen égetni kezdte a bőrét a fehérarany gyűrű, nem akarta tovább viselni, mert olyan volt akár egy nehéz bilincs, amit cipelnie kell. A teher jelképe volt, a kíné, a fájdalomé, amit nap, mint nap át kellett élnie a férje mellett. Utálta, szíve szerint az óceánba vetette volna a kis fémet.

-         Mit csinálsz? – Nézett rá Amina ijedten.

-         Megszabadulok ettől a… - harapta el a mondat végét, majd a táskája legaljára süllyesztette a gyűrűt. – Hagyjuk, nem számít – csóválta a fejét lemondóan, majd intette a stewardessnek és hozatott egy üveg gint. – Gyűlölök repülni – suttogta. A tehetetlenség, keserű ízét próbálta elnyomni az itallal, miközben lehunyta a szemét. Az elméje kínozta, újra és újra levetítette a legfájdalmasabb pillanatokat, amiket a férje miatt kellett átélnie és valahogy egyre kecsegtetőbbnek érezte Rick ajánlatát. Végülis mi a legrosszabb ami történhet? Hogy újból feleség lesz? Egy maffiavezér nejének lenni talán, még menőbb is. Rick a tenyerén hordozná és bármit megtenne érte. Szeretné és óvná, aki pedig csak egy ujjal is hozzáérne az lelőné. Nem is olyan rossz ez az ötlet. Az életszínvonala sem változna, sőt… Nem veszíthet semmit. Rick biztos akarna gyereket, végülis már múltkor is emlegette. És ha őt meg is ölik, Jenna akkor is biztonságban lenne a picivel és élhetne egy lakatlan szigeten, boldogan a gyerekével, távol a civilizációtól és az elmebajtól. De mi van ha valami gikszer lesz? Ha Dominic megtudja? Akkor tuti kitekeri a nyakát.

-         Francba – sóhajtott fel, mire Amina újra felé fordult.

-         Parancsolsz? – Kérdezte úri nő módjára.

-         Jah, semmi, semmi. Csak hangosan gondolkodtam – mosolygott rá bután. Jobb ha ez a lány is azt hiszi, hogy egy ártatlan, ostoba, szőke barbie baba. Ha őt is veri a férje, márpedig nagyon úgy fest a helyzet és az első osztályon utazik, amiből meg az következik, hogy pénzes  akkor jobb ha nem keveredik vele. Főleg nem úgy, hogy épp egy gyilkosságon agyal. Ki tudja, kit ismer és kit nem, ha véletlenül meg elkottyintja magát, akkor vége az egésznek. Elég ha Dom csak gyanakodni kezd és máris annyi neki.

Hiába érdekelte Amina „balesete”, jobbnak látta ha nem áll szóba a csendes lánnyal, hiába a marha hosszú repülő út. Biztos volt benne, hogy találnának közös témát, hisz mindketten ugyan olyan szörnyen festettek, de azt is tudta, hogy jobb, ha senkit nem enged magához közel. Ha befogja a száját, nem barátságos és nem beszélget, abból nem lehet baj.  Még csak az kéne, hogy Dom figyeltesse és rászálljon a mellette ülőre, pusztán azért, mert Jenna szóba állt vele. Így is van szegény lánynak elég baja, nem kéne még a paranoiás férjét is rászabadítania. Márpedig Dom minden élőlényre féltékeny volt. Az se volt fontos, hogy nő vagy férfi az illető.

Nem, nem kockáztathat. Ha meghal majd szerez új barátokat, de nem most van itt az ideje ennek, még akkor sem, ha Amina annyira rokonszenves számára. 

Inkább lehunyta a szemeit és megpróbált aludni. Ráfért volna, hisz napok óta egy szemhunyásnyit sem pihent. Képtelen volt rá. Rettegett, hogy Nigel vagy a férje ismét felbukkan és követelőzni kezd. De nem látogatták meg. Csak egy orvos jött hozzá, aki lefertőtlenítette a sebeit, majd az egyik menedzser hozta ki a reptérre. Ő rakta fel a gépre és biztosította róla, hogy Svájcban várni fog rá egy sofőr, aki a klinikáig viszi, ott pedig semmi dolga nem lesz, csak kicsomagolni és részt venni a foglalkozásokon.

Tudta, hogy el lesz zárva a külvilágtól és mire visszatér, már senki nem fog foglalkozni vele. A gépezet beindult, amint kitette a lábát az országból. Szereznek a férjének pár jó pontot és vége is van. Jennának csak el kell tűnnie, mintha a föld nyelte volna el és nem szabad csacsognia semmiről.

A kimerültség gyorsan leterítette, de aztán valaki finoman bökdösni kezdte a karját. Rettegve nyitotta fel a szemeit, elfeledkezve arról, hogy hol is van. Zihálva nézett maga mellé, de amint a barátságos szempárba mélyedt a tekintete, el is illant a pánik. Nem Dominic és nem is Nigel volt mellette hanem Amina.

- Nincs kedved beszélgetni? – Kérdezte halkan. – Unatkozom – sütötte le a szemeit., mire Jenna nyújtózni kezdett, a hátán viszont megfeszültek a sebek. Nem bírta ki, a fájdalomtól felszisszent. – Minden rendben? – Nézett rá Amina ijedten, mire Jenna csak bólogatni tudott összeszorított fogakkal. A táskájába túrva gyorsan megtalálta a fájdalomcsillapítóit, a doboz fedelét felpattintva pedig azonnal kivett egy szemet. Szüksége volt a gyógyszerre, mert a fájdalom elviselhetetlen volt.

- Igen, csak a hátam… - suttogta halkan. – Izomhúzódás. Teniszeztem és balul sült el a dolog – hazudta, mintha könyvből olvasná.

- Hát persze. Hozassak egy kávét? Narancslevet? Valamit? – Kérdezte kedvesen a lány.

- Ha el tudnád intézni, hogy rágyújthassak azt megköszönném – villantotta ki a tökéletes fogsorát. – Megveszek egy cigiért – pislogott nagyokat.

- Hát… Meglátom mit tehetek – villantott egy bájos mosolyt rá Amina, majd egy kecses mozdulattal magukhoz hívta a légikísérőt.

- Miért vagy ilyen kedves? – Bukott ki Jennából a kérdés, mire Amina felé fordult. A tekintetük találkozott, Jennát pedig furcsa erő bizsergette meg, ahogy a lány szemébe nézett. Pontosan tudta a választ a kérdésére, ahogy Amina is tudott mindent Jennáról. Az életük szálai ezzel az egyetlen pillantással összefonódott. Nem volt kérdés, nem volt más. Új, néma, íratlan szövetség köttetett, amivel talán még ők sem voltak teljesen tisztában, de ott mélyen belül, a halott lelkük legmélyén sejtették. Mindketten tudták, hogy ha összeadják a fájdalmukat és a feszültségüket, az valami nagyot fog alkotni a kérdés csak az, hogy mikor robban és mekkorát szól majd.