2012. szept. 24.

24. fejezet



-         Min gondolkodsz J? – Bújik Jen hátához a férfi finoman. A friss tusfürdő illata szinte fejbekólintja a nőt, az erős karok birtoklóan fonódnak a vékony dereka köré, a borostája finoman karcolja a vállát. Talán most már mindig így lesz. Mindig biztonságban érezheti magát, Jamie karjai közt és minden éjjel mosolyogva aludhat el. Talán…
-         Semmi fontosan J – nevet fel Jen, miközben szembefordul a férfivel. Még mindig képesek mókázni.
-         Mi lenne ha az igazat mondanád? – Csókolja Jamie finoman szájon, a nőt. Minden mozdulata gyengéd, a csókja sem erőszakos, minden pillanatban azt sugallja, hogy szereti a lányt, hogy megbízhat benne. De olyan nehéz. Mégis meg kell próbálnia.
-         Csak Amina terve jár a fejemben – sóhajt nagyot Jen, miközben a férfi erős mellkasához bújik. Érezni akarja a bőre melegét, a szíve dobbanását.
-         Miért agyalsz ezen kicsi J? – Pislog le rá Jamie. – A terv tökéletes és ha minden jól megy, Dominic fűbe harap, mi pedig örökre együtt maradunk – puszilja homlokon a lányt.
-         Talán a terv túl tökéletes is. Hisz ha őket eltűntetik, szerinted mi lesz velünk? Hisz mi is tudjuk. Tudjuk, hogy mit művelnek – pillant Jen félve a férfira, aki elhúzza a száját.
-         Nem engedem, hogy bajod essen Jen. Esküszöm – suttogja a férfi gyengéden.
-         Tudom, de nem akarom, hogy bármelyikünknek is baja legyen. Mikor lesz már vége ennek az egésznek? Mikor leszünk végre mind biztonságban? – Sóhajt nagyot a nő, miközben a fejére húzza a takarót, nevetést előcsalva ezzel a férfiből.
-         Jen, bújj elő – kacag fel Jamie hangosan. Van, ami sosem változik. Jen régen is ezt csinálta, mikor valami nem tetszett neki. Mint egy kislány. De most nem viselkedhet gyerekként. Ez nem az a helyzet, nem az a nap és talán nem is az az év, amikor megengedheti magának ezt a luxust. Most nőnek kell lennie.
-         Nem akarok – suttogja Jen, a paplan melege alatt. Hülye elgondolás, hogy a takaró alatt nem látja senki, így nem is találhat rá senki, ezáltal pedig nem érheti semmiféle baj. Gyerekként még hitt a varázstakaróban, ami eltűnteti őt a szörnyetegek elől. De ezek már nem olyan szörnyek, mint régen. Csak a céljuk egy. Jen vérét akarják ezek is, akárcsak a gyerekkori szekrényben élő mumusok. Bár most nem csak az ő bőre a tét. Jamie… Mi lesz vele ha a férfinak bántódása esik miatta? Pontosabban ha meghal. Mert ha ez rosszul sül el, akkor tutira mind alulról fogják szagolni az ibolyát. Nincs B terv és ez eléggé idegesítő. Nem bízhatnak senkiben, csak magukban és nincs semmi garancia arra, hogy csak Dominic és Am férje lesz halott mire pontot tesznek a történet végére. Lehet, hogy ők is golyót kapnak a fejükbe. Vagy ha nem, akkor az is megeshet, hogy örök életükben menekülniük kell. Nem lehet családjuk, nem telepedhetnek le hosszabb időre soha és mindig a fejük felett fog lebegni az a bizonyos kard. Hát megéri ez az egész hercehurca? Megéri-e kockáztatni Jamie életét? A sajátját?
Jen most először bizonytalanodott el, mióta Aminával kipattant a fejükből, hogy ki kéne nyírni a férjeiket.
Most, hogy itt volt mellette Jamie már cseppet sem volt biztos abban, hogy megér-e bármit az, hogy Dominicot holtan lássa. Jamie élete túl nagy ár.
-         Jen – szól ismét hozzá a férfi, mire Jen morogni kezd és szorosan lehunyja a szemét. Nem akarja, hogy Jamie ránézzen. Nem szabad látnia az arcát, a szemét, mert akkor rögtön tudni fogja, hogy nem is olyan magabiztos, mint amilyennek tűnt. Hogy igenis fél. Nem is magát félti, sokkal inkább azt amit most ezalatt a pár nap alatt megízlelt. A biztonságot, a boldogságot, a szerelmet. – Ha te nem bújsz elő, akkor én megyek utánad – suttogja Jamie, mire Jen ajka önkéntelenül is felfelé görbül. – Oké kicsi J. Te akartad – nevet fel a férfi, majd felhajtja a takarót és ő is alábújik, hogy ott az ujjai Jen oldalán cikázzanak végig, hangos nevetésre késztetve  a nőt.
-         Hagyd abba, te marha – kacag Jen hangosan, majd sikítani kezd. – Ne csikizz – húzza össze magát olyan picire amennyire csak képes rá, de a hosszú fürge ujjak, így is találnak olyan pontot a testén, ami csikis.
-         Nem, szeretem amikor nevetsz – mosolyog rá Jamie pimaszul, miközben egy percre se hagyja abba a nő kínzását.
-         Jamie elég – sikongat tovább Jen jókedvűen. Már sehol sincs az aggodalom, a gyütrő félelem. Ez Jamie hatása.
-         Egy csókért cserébe talán abbahagyom – áll le a férfi, mire Jen levegő után kapkodva, kacérkodva felhúzza a szemöldökét.
-         Nem kér kicsit sokat uram?
-         Talán, de még mindig jobb, mintha azt kérném, hogy oszd meg velem a hátralévő életed nem? – Suttogja Jamie a lány szájába, mire Jenben megáll az ütő egy fél percre.
-         Hű, ez komolyan hangzik – ráncolja össze a homlokát a lány, mire Jamie elneveti magát.
-         Én már csak ilyen komoly férfi vagyok – ránt vállat hanyagul.
-         Őrült vagy – nevet fel Jen, mire Jamie hevesen bólogatni kezd.
-         Minden bizonnyal. Hisz beléd vagyok zúgva, segédkezek egy, azaz ha Am férjét is számoljuk két gyilkosságban, idejöttem a világ végére és ha Dominic egyszer is meglát a közeledben, tuti kasztrál, majd a golyóm a tüdőmbe tuszkolja, a végbelemen át. Tehát igen, semmi kétség őrült vagyok, de most ide a csókommal – mosolyodik el újra Jamie, aztán szájon csókolja a nőt, ettől a csóktól pedig mindketten megremegnek. A vágy már ennyitől is elemi erővel vágtat végig rajtuk, aztán pedig nem kell sok, hogy ténylegesen elszabaduljon a pokol. A hálóing fel, az alsónadrág pedig lecsúszik, hogy meztelenül simulhassanak össze. A csókok egyre követelőzőbbé válnak, a női körmei kíméletlenül fúródnak a férfi hátába, miközben Jamie fogai a lány nyakának érzékeny bőrébe vájnak. Jen lábai a férfi dereka köré kulcsolódnak, egyértelművé téve, hogy cseppet sem igényel a teste több előjátékot. Csak érezni akarja a férfit magában, amire nem is kell várnia. A varázs pedig most sem marad el. A testük tökéletesen passzol, akárcsak a lelkük. Jamie sosem volt halvérű, de most… Most mindent felégetnek ők ketten, együtt maguk körül. Csoda, hogy nem gyullad meg az ágy, vagy akár ők maguk. A tekintetük a másikéba olvad, hihetetlennek tűnik még mindig, hogy egymáshoz érhetnek, hogy érezhetik a másik testének remegését, lágyságát, keménységét. Semelyikük nem érezte még azt a teljességet, mint azokban a percekben, mintha Isten is egymásnak teremtette volna őket. Tökéletes volt most is az összhang kettejük között, így mindenről el tudtak feledkezni, csak arról nem, hogy a szenvedély mennyire feszíti a testüket. De ez is elmúlik. Ahogy minden.
Csak ennek a pillanatnak a varázsa egy atomrobbanással felérő orgazmussal ér véget, amibe mindketten beleremegnek, az izmaik megfeszülnek és olyan földöntúli boldogság járja át mindkettejüket amilyet még sosem éreztek.
A férfi izzadtan dől, Jen törékeny testére, majd levegő után kapkodva mellé gördül, attól félve, hogy agyonnyomja a lányt.
Jenben viszont egy új dolog fogalmazódik meg, amiről már rég nem beszélt, most viszont a nyelve hegyén van egy kis szó.
-         Jamie… - suttogja, mire a férfi azonnal ráfigyel és nem a cigarettára, amit épp meg akart gyújtani, hogy ketten szívják el.
-         Mondd – mosolyog rá bíztatóan.
-         Szeretlek – böki ki a lány, magát is meglepve. Ezer éve nem mondta ezt senkinek, de most olyan igaznak hangzik, mint semmi más a világon. Olyan egyszerű az egész és mégis olyan jó kimondani. Jamie döbbent arca, pedig mindent pénzt megér.
-         Tessék? – néz a férfi kikerekedett szemekkel rá, mire Jen elneveti magát.
-         Szeretlek – mondja ki újra, önfeledten nevetve, aztán a férfi is nevetni kezd.
-         Én is szeretlek – csókolja meg újra, aztán ténylegesen rágyújt, miközben magában ízlelgeti a dolgot. Jen szereti őt. És ő is szereti Jent.
De az idill reggel mégis szertefoszlik. Valaki kopog az ajtajukon, ezzel ébresztve őket, az édes álomból. Jen álmosan, a köntösébe bújva csoszog el az ajtóig, ahol egy futár áll.
-         Csomagot hoztak önnek asszonyom – nyújt át a fiú egy cipősdobozt Jennek, aki amint aláírja a papírt, azonnal be is csukja az ajtót és gyanakodva kezdi méregetni a dobozt.
-         Nem nyitod ki? – Kérdezi a hátához bújva Jamie, aki most is kócos és gyűrött, ahogy minden reggel.
-         Kéne – suttogja Jen félve. A feszültség szétárad a testében. Vajon mi lehet a dobozban? Talán egy bomba? Vagy csak elment az esze? És miért nincs a barna csomagoláson feladó? Ki küldhette? És miért? Csak egy módon tudhatja meg. Ha kinyitja. A nő remegő kézzel emeli le a doboz tetejét, majd amint meglátja mi van benne, sikítva dobja el és zokogva bújik Jamiehez, aki hullafehérré válik, amint meglátja a küldeményt.
-         Baszd meg- csúszik ki a férfi száján, majd azonnal tárcsázni kezd.