9. fejezet

Amina lopakodva osont vissza a saját szállására, amíg Cris békésen aludt. A nő a tengert nézte, ahogy a hátsó ajtón keresztül próbált bejutni észrevétlenül a házba, ám nem kis meglepetésére Aldoval találta szembe magát!
A férfi vörösen izzó szemei megrémítették, ám mégis felszegett állal várta az első ütést, ami nem is váratott magára. Amina pillanatok alatt a padlóra került. Az orra valószínű eltört, mert hallotta, ahogy a csontok hangos reccsenéssel , adják meg magukat. Az orra vére pillanatok alatt szétfolyt a fehér szőnyegen, azt kiabálva, hogy segítség! A férfi rúgásai kínokat okoztak. Összegörnyedve feküdt a padlón, a fájdalomtól már nem látott semmit, sötétség borult az elméjére, elengedte görcsösen összeszorított izmait és átadta magát a  tehetetlenségnek. Hagyta, hogy a férfi azt tegyen vele amit csak akar. Hiába magyarázkodna, hiába beszélne. Aldo rúgta, ököllel csapkodta a törékeny nőt. A hajánál fogva húzta a földön élettelen testét, ami hosszú vérvörös csíkokat hagyott maga után. Amina akaratlanul nyögött egyet, ahogy az ágyra emelve a férfi, szaggatni kezdte a ruháját, néha néha megütve őt. Fejét és tekintetét a mennyezetre szegezte és hagyta, hogy a férje szétszakítsa belülről.

Amina hirtelen kezdett el hörögni, a torkából feltörekvő vér íze még jobban émelyítette.Férje mellkasára mért ütése túl nagy volt, törött bordái átszúrhatták a tüdejét. Aldo megijedt ahogy a nő vért Köhögött fel. Nézte az élettelen testet és tudta, hogy most túl messzire ment. Minden jel arra fog utalni, hogy Ő a tettes, nem hívhatott mentőt, ám azt mégsem hagyhatja , hogy a nő meg haljon. Egyrészt  a karrierje miatt sem, másrészt a nő hozzá tartozik a kirakathoz, amit kialakított. Az imaige része. Az életéjé. Hirtelen dühös lett Aminára, amiért nem bír ki egy kis verést. Ám tudta, hogy most nem vezetheti le a nőn, hisz az élet halál között lebeg, a szemei, a teste már feldagadt az ütésektől, testét kékes, lilás foltok takarták. A rászáradt vér meg még kitudja hány sérülést rejtet.A szemeiből záporoztak a könnyek. Aldo oldalra fordította, miközben a testőrét, hívta, hogy a vér kifolyjon a nő szájából és kapjon egy kis levegőt!

-Greg! Azonnal gyere a szobánkba. Most!-utasította a férfi idegesen beosztottját, aki mire letette a telefont már kopogtatott is.

-Mi az főnök?.-kérdezte a férfi körbenézve. A szemöldökét ráncolva, amint meglátta a véres padlót.

-Siess a hálóban van!-rohant a férfi Amina felé, aki épp hányt a fájdalomtól.

-Jézusom főnök.-fordult el öklendezve a testőr, amint meglátta a nőt.

-Ne jézusomoz! Segíts! Vidd kórházba! Azonnal !-Kiabált rá Aldo.


A férfi undorodott az ilyentől, de a pénzre szüksége volt. Összecsomagolta a lányt egy lepedőbe , telefonált egyet és megindult a part felé, kezében az élettelen lánnyal.


Aldo idegesen pakolt és takarított a hotelszobában várva a telefont alkalmazottjától. Minden elrendezett már. A szoba patyolat tiszta volt és illatozott. A férfi mikor késznek ítélte a lakást két csík kokaint szórt az asztalra és mélyen szipákolta magába. Élvezetéből és kábulatából a testpőr telefonja hozta vissza.




--Igen.-szólt türelmetlenül a telefonba.


-Életveszélyes az állapota, azt mondtam, hogy az utcán találtam rá, hogy Önök vitatkoztak és én magát vigasztaltam, majd maga elküldött a felesége után. Magának én vagyok az alibi, szóval gyorsan találja ki a mesét mit mondjak ,mert mindjárt itt a rendőrség!


-Rendben! Mondja azt nekik, hogy szeretkeztünk majd utána én vacsorázni hívtam, de valami apróságon összekaptunk és ebből vita lett, ennyit tud, majd én behívattam magamhoz, hogy foglaljon jegyeket mert hazamegyünk és amíg én csomagolni kezdtem maga kiment megkeresni a feleségem. Előtte azért még egyeztettünk egy két programot és munkát. Amúgy túléli?


-Mint mondtam Főnök, életveszélyes az állapota, az egyik bordája megrepesztette a tüdejét, az orra és az arccsontja is eltört, valószínű plasztikázni is kell majd, ha túl éli, a lépe is megsérült. Jól hegyben hagyták!


-Köszönöm, amint végzett jöjjön vissza a szállodába!


Aldo érzelemmentesen hallgatta felesége állapotát, még a szeme se rebbent. Az agytekervényei folyamatosan azon munkálkodtak, hogy ebből, ő vajon , hogy jön ki a legjobban. Az már biztos, ha a nő túl is éli a brutális erőszakot, akkor sem mehet most vele az Államokba még hetekig, vagy akár hónapokig. Neki viszont indul a kampány. Sőt, nem is bánná, ha Amina egy kicsit kivonná magát a forgalomból.


Aldo úgy döntött felhívja ügyvédjét és egyben a legjobb barátját, majd az kitalál valami okosat! Na és persze, azt sem ártana kideríteni, hol volt éjszak a felesége.


-Szia, Aldo vagyok. Gond van!


-Tudom, most hívtak a kórházból, az apósod őrjöng, az anyósod már repülőn. A szüleid viszont szintén őrjöngenek, az egész sajtó oda van! Én is a reptéren vagyok Indulok!


-Hú köszi öregem! Én nem tudom mi történhetett, egyszerűen hazajöttem és nem volt itt, eldurrant az agyam!


-Jó,nyugi, már beszéltem egy központtal Svájcban, átszállítják, amint szállítható lesz. Ha oda értem kiadjuk a hivatalos sajtó közleményt. Arra figyel, ha magához tér, te legyél az első aki beszél vele. Húzd meg magad, Öltözz fel és kezdj el virrasztani a feleséged mellett!


-Indulok  a kórházba!


-Helyes. Sietek!


Amina sötétségbe merülve feküdt a műtőasztalon, hangokat hallott maga körül. Szívesen beszélt volna hozzájuk. Hogy már nem fáj. Hogy megköszönje a segítséget. Hiába akarta kinyitni a szemeit, azok nem engedelmeskedtek. A tagjait sem tudta megmozdítani. Csak feküdt az emésztő sötétségben és nem érzett semmit. Hálás volt, hogy nem kell a fájdalmaival foglalkoznia, hálás volt, mert valami nyugtató feketeség lengte körül az elméjét. Az a nyugtató köd, amiből soha nem akar felkelni.




Aldo sietős léptekkel haladt az Ibizai kis kórház folyosóján, rémült arckifejezést felöltve. Tudta, hogy a legnagyobb színészi képességét kell elővennie, ha azt akarja, hogy elhiggyék, mennyire megtört és meggyötört a történtek miatt. Amint a nővérpulthoz ért, zaklatott hangon kezdett kiabálni, hogy Ő azonnal a felesége mellett akar lenni. Nem kellett sokáig várnia, egy orvos sietett elébe és miközben tájékoztatta a felesége állapotáról, az intenzívre kísérte.

-Mr.  Flooh a felesége még a műtőben van. Kérem ezeket vegye fel és itt várakozzék-mutatott egy ajtóra az orvos.-a műtőből egyenesen ebbe az elkülönítőbe fogják hozni a nejét. A műtétnek már vége, perceken belül behozhatják.


-Köszönöm doktor úr. Ugye meggyógyul?-kérdezte elcsukló hangon a férfi.


-Imádkozzon!-közölte az orvos, majd tapintatosan távozott.


Aldo felvette a kórházi ruhát és maszkot, majd helyet foglalt a kanapén. Épp hogy leült tolták is be, felesége összetört testét. Aldo mivel kicsit kijózanodott, egy pillanatra őszintén megrémült a látottaktól. Amina élettelen testéből csövek lógtak, amik mind mind különböző gépekre voltak kapcsolva.


A nő magában küzdött, ki akarta nyitni a szemét, hogy végre lássa kik mentették meg az iszonyú fájdalmaktól. Ám nem bírta. Annyira gyenge volt, hogy egyszerűen képtelen volt parancsot adni az elméjének a cselekvésre. Küzdött a sötétséggel, küzdött a szép lassan az ereibe visszakúszó fájdalom ellen. Mégis a lelke fájdalma volt a legnagyobb. Tisztán emlékezett rá mi történt. tudta, hogy Aldo majdnem megölte és azt is tudta, ha felépül újra megteszi. Most először érzett magában annyi erőt, hogy ennek a nevetséges, fájdalma és kétségbeesett kapcsolatnak véget tegyen!





Amina, ahogy a kíméletlen sötétségben kénytelen volt szembenézni magával, sorsával, az életével és a múltban tett döntéseinek következményeivel, szinte majdnem felnevetett a helyzet abszurditásán. Elég erősnek érezte magát, hogy bármi áron megszabaduljon végre Aldotól és a közös életüktől, ám ahhoz mégsem volt elég erős, hogy kinyissa a szemét, vagy csak a faggatózó orvosnak, aki folyamatosan megzavarta a nőt a gondolkodásban megszorítsa a kezét. Mégis úgy gondolta, itt az ideje, hogy változtasson az életén.




Amina lábadozása, hosszú folyamatnak bizonyult. Amina amikor felébredt egy teljesen más nőként tette azt. Aldo meg is érezte, hiszen a szeméből a nyugodtságot, átváltotta valami ördögi harag. Amina nem nagyon mutatta ki a férjének az érzéseit, egyszerűen csak tudomásul vette a svájci klinikát, beleegyezett minden utasításba ami a férjétől és annak ügyvédjétől jött.A nő lelke halott volt, semmi más nem lebegett a szeme előtt mint a bosszú, egyszerűen már nem volt veszteni valója, a halál karmai elől menekült meg, azt sem bánta volna ha belehal a sérüléseibe. Valahol hálás volt a verésér Aldonak, hiszen rájött, bármit megtehet! Már nem félt, már nem rettegett, egyszerűen csak bosszú szomjas volt.


Aminát a férje három hét után hagyta magára a repülőtéren egy külön szobában. Gondosan elmagyarázva, mit mondhat, mit nem. Mit tehet és mit nem. Amina csak bólogatott, sőt férje csókját is szó nélkül törte!


-Nem beszélsz senkinek arról ami történt. Hiszen azzal magadat járatnád le. Félre keféltél, vagy tudja is a rosseb hol voltál aznap éjjel! Úgy is tudod, hogy téged hozna ki a sajtó okozatként! Nem kell a szégyen és a perpatvar. Légy jó kislány és tedd amit mondtunk.


-Rendben.- Amina nem vitatkozott. A terve a fejében már össze állt és a Svájci klinika pont kapóra is jön.


-A klinikáról bármikor mehetsz bárhová, amint jobban leszel, körülbelül egy hét múlva. Nem bánnám, ha eljárkálnál vásárolni, a pénz most nem számít. Mosolyogj járj színházba és majd amikor tudok jövök, de meg kell tartani a látszatot.


Aminát bántotta, hogy a férje még csak bocsánatot sem kért a tettéért. Közönyösen búcsúzott és közönyösen vázolta életük további részét is. Aminának a gyilkos ösztön öntötte el a lelkét a kórházban amit, mindenképp meg is akar valósítani


A nőt beszálláshoz hívták, a gép Amerikából érkezett érte,rajta még egy utassal aki szintén a svájci klinikára tart. A klinika jó nevűségét már a magángép is sugallta a nőnek. Ő választotta, Aldo egy másik svájci klinikára akarta küldeni, ami egy drogközpont alrészlege volt! Amina nem vállalta, Ő kérte ezt a másikat. Az interneten találta Cris, aki egyszer ment be hozzá éjszaka a kórházba. Rettentően meg volt rökönyödve mikor meglátta a lány összezúzott testét.Cris is megy Svájcba, ez az amit Aldo nem tudott, és nem sikerült neki még kideríteni. Cris alkohol problémákra hivatkozva vonul be, hogy a lány közelében lehessen és segítse kitalálni, hogyan is tovább.




Amina előkelően ült a kerekesszékébe, a lábán takaró, arcát kendő és napszemüveg takarta. Méltóságteljesen foglalt helyet a gépen, az idegen nő mellé. Az orvos mindkettőjüknek megmérte a vérnyomását, ellenőrizte a pulzus, a pupillákat, majd maga részéről engedélyezte a felszállást. Ahogy a kerekek elhagyták a kifutó pálya betonját Amina és a nő egyszerre lélegeztek fel. Hangos, megkönnyebbült sóhaj volt az. A nő és Amina is levette a szemüveget, majd egymásra néztek.


-Amina vagyok!-szólt halkan



-Jenna-mosolygott rá fáradtan az idegen

8. fejezet

Jenna reggel egyedül ébredt a hatalmas ágyban. Be kellett vallania, hogy cseppet sem bánja, hogy nincs mellette a férje, mert végre nyugalma lehetett. Nem kellett elviselni a nyüszögést, a hisztit és a férje érintését se. Jó reggel ígérkezett a számára.

Nagyot nyújtózott az ágyon, miközben megtapogatta maga mellett Dominic helyét. A lepedő hideg volt, tehát a férfi már réges-régen elment.  A nő ezzel felszabadult. Hát tényleg nem kell kibírnia, hogy a birtokló karok durván körbeölelik a törékeny testét, nem törődve azzal sem, ha esetleg fájóan szorítják körbe a karcsú derekat.

Tehát Jenna egyedül volt, vagy legalábbis nagyon remélte, hogy így van. Nem feledkezett még meg az éjjeli látogatójukról. Semmi kedve nem volt belebotlani egy kipihent, kanos Nigelbe, korán reggel.

Félve mászott ki az ágyból, majd miután szorosan megkötötte a köntösét a derekán, kicsoszogott a konyhába, egy nagy bögre kávéért. Biztos akart lenni benne, hogy tiszta-e a levegő, ha pedig nem, arra is megvolt már a terve. Talán életében először, mellette álltak az Istenek, ugyanis a lakás teljesen üres volt, így nyugodtan ülhetett ki a teraszra egy nagy bögre kávéval és egy doboz cigarettával a kezében. A telefonja hangosan sípolt, jelezve, hogy üzenete érkezett. A nő unottan nyitotta meg az üzenetet, ami Dominictól érkezett.

Elfogyott a kóla.

Rövid és tömör. Semmi érzelgősség, udvariasság, vagy szeretlek… Kóla... Hát persze. Kinek kóla, kinek kokain. De Dominic paranoiájából adódott, hogy ilyen üzenetet küldött. Soha, senkiben nem bízott. Talán még saját magában sem. Retteget, hogy bepoloskázzák a lakását vagy kompromittáló képeket készítenek róla, esetleg lehallgatják a beszélgetéseit, így mindig kínosan ügyelt arra, hogy a keze mindig tiszta maradjon. Esze ágába sem volt drogbotrányba keveredni. És, hogy Jennával mi van? Az sosem számított. Mindig őt küldte drogért, kurváért vagy bármi másért, amire éppen szüksége volt. Hiába volt rocksztár, irtózott a botránytól. Az újságok címlapjára a zenéje miatt akart kerülni, nem valami mocskos sztori miatt, bár így is nyílt titok volt, hogy nem él szerzetesként, a hű férj képét nem róla mintázták és az is köztudott volt, hogy szereti kergetni azokat a bizonyos sárkányokat.

-         Hát… - kezdte a nő az ódon falakhoz beszélve, nagyot sóhajtva. – Lehet, hogy a reggel jó, volt, de ebből most sem az következett, hogy az egész nap is az lesz – húzta el a száját keserűen. Tudta, hogy nincs választása. Dominicnak kóla kell és ha a férjének kell valami, akkor az-az övé lesz. Ellenkezésnek helye nincs.

Lassan indult el a fürdőszoba felé, ahol vagy fél órán át áztassa magát a kádban egy pohár gin és újabb szál cigaretta társaságában. Húzta az időt, bár ő sem tudta miért. Semmi értelme ennek az egésznek. Mennie kell. Édes mindegy, hogy mikor lesz túl a dolgon, egy óra múlva vagy három. Mégis olyan jól esett az illatos fürdő a testének, mint semmi más. Kikapcsolta az ágyát és csak élvezte, ahogy az ital kaparja a torkát, a cigaretta sűrű füstje eltelíti a tüdejét, a meleg víz pedig gyengéden, becézgetve cirógatja a bőrét. Olyan nehéz volt elhagyni a fürdőszoba biztos rejtekét, azért, hogy felöltözzön és útnak induljon. Minden porcikája tiltakozott az út ellen, de összekaparta magát. Érzelemmentes arckifejezést öltött, kimászott a habokból, szárazra törölte a testét, kifésülte a hosszú szőke haját, majd a hálóba csattogott, hogy felöltözzön. Nem bonyolította túl a dolgot. Egyszerű miniruha és bőrkabát.  A táskájában minden ott volt, amire szüksége lehetett. Kocsikulcs, pénz, iratok, egy kis flaska tele whiskyvel és két doboz cigaretta.

Ahogy ő cikázott az úton úgy cikáztak a gondolatok is a fejében. Neki kéne hajtania egy fának. Nem. Neki kéne hajtania a férjének teljes gázzal, kegyetlenül. Vissza kéne tolatni, át Dominic testén újra, csak, hogy biztos lehessen a dolgában. Élvezni kéne a lehúzott ablakokon át beszűrődő recsegést, ami a legszebb zene lenne a fülében. A porrá zúzódó csontok hangja. Talán hörögne is. A vér ellepné a tüdejét mikor a bordája felszakítaná a lebenyeket és elárasztaná a mocskos nedve az egész bensőjét. Sikítani kéne a boldogságtól, mikor kileheli a lelkét az a mocsok. Persze mindenki más balesetnek titulálná, amit egy ittas nő okozott véletlenül és azt hinnék a sokktól sikolt. Mindenki őt sajnálná. Csak Jenna tudná, hogy a megkönnyebbüléstől visongat. Örömtáncot lejtene. Az emberek azt hinnék a bánatba örült bele, hisz mindenki tisztában van mennyire szereti a férfit. Körülbelül annyira, mint kecske a kést… De a látszat. Igen, a látszat az fontos.

A képek egyre gyorsabban cikáztak a nő fejében. Néha még saját magát is elképesztette, hogy mennyire élethűen elevenedik meg előtte a tökéletes gyilkosság.

Hogy el lehet-e ítélni emiatt? Ki tudja?

Nem érezte bűnösnek magát a gondolataiért, tettekre váltani a képzelgéseit viszont nem volt bátorsága.  Ha lett volna, Dominic már rég alulról szagolta volna az ibolyát. Nem érdekelte volna Jennát az sem ha a hátra lévő éveit egy szűk cellában kellett volna eltöltenie. Csak dögöljön meg az a rohadt szemét állat aki ezt tette vele.

De ha valami Jennából hiányzott, hát az a bátorság volt. A férje legnagyobb szerencséjére.

Bizonyos értelemben Dominic is gyilkos volt.

Szép páros, nem igaz?

Csak Dom tényleg elkövette a gyilkosságot.

Megölte Jenna lelkét, szívét, a reményeit, az álmait. Mindent elvett a nőtől, bár ő sosem tiltakozott. Szerelmes volt. Vagy ostoba? A kettő ugyan az, tehát lényegtelen.

Mire észbe kapott volna már késő volt. Nem voltak barátai, nem volt családja, nem volt munkája, nem volt élete, nem volt semmilye. Csak a férfi maradt.

Bár ne maradt volna.

Még egyedül is jobb, mint vele. Azzal az átkozott disznóval, aki most is a pokolba küldte őt.

A romos épületek egyre sűrűsödtek az egyenes út mellett. Egy teremtett lélek sem járkált erre. Ha mégis, arról biztosan ki lehetett jelenteni, hogy elmebajos az illető, akit diliházba kéne csukatni. De az öregkort a bolondok sosem élik meg. Hát ezen a környéken meg végképp nem. Aki a lábát a járdára tette azt lelőtték. Nem kérdeztek csak szétloccsantották az agyát a szerencsétlennek. Senki nem volt tekintettel az illető korára, nemére és az se érdekelt senkit, hogy mi járatban volt erre. Egyszerűen csak vége volt.

Hogy a rend becses őrei merre jártak? Hogy miért nem került elő a betondzsungelből soha egy hulla sem? Azt soha senki nem firtatta.

Jenna útja viszont sima volt. Nem állították meg, nem lőttek utána, nem történt semmi, mintha kihalt volna a város ezen része. Mintha...

De nem ez volt a helyzet. Figyelték. Az itt élők pontosan tudták, hogy az Audi volánjánál ő ül és ha bárki is hozzáér annak csúnya mészárlás lenne a vége. A tetőn és az ablakban figyelő ürgék csak lazán biccentettek egyet suhanó ezüstszürke sportkocsinak. Jenna védelem alatt állt. A király védelme alatt.

A király rezidenciáját pedig millió közül is fel lehetett ismerni. A vakolatlan tégla épület előtt két marcona srác állt.

Nem kérdeztek semmit, mikor a nő kiszállt az autóból, egyszerűen csak ajtót nyitottak neki és beengedték a dohos szagot árasztó falak köré, ahol emberek nyüzsögtek.

Jenna ismerte a járást, nem teketóriázott, nem szeretett volna sokáig itt időzni, hisz sosem lehet tudni mi történik. Egyik percben még béke van és nyugalom, a másikban már puskák ropognak és mindenki a földön kúszik.

A nő nem kockáztatott. Nagy léptekkel indult el az ismerős ajtó felé, amin kopogás nélkül rontott be. Nem köszönt, nem kérdezett, csak az asztal elé lépett és egy borítékot dobott az asztalra.

- Királylány – fordult meg a bőrfotelben Rick.

Ránézésre soha senki nem mondta volna meg, hogy ő a nyugati part maffiavezére. A jól szituált harmincas férfi, elbűvölően mosolygott most is, az öltözékében még a legkritikusabb szemlélők se találtak volna kivetnivalót. A hófehér fogsor szinte világított a bronzbarna borostás arcból, elvakítva a vele szemben állókat. Lehengerlő stílusú férfi volt, megnyerő, szemet gyönyörködtető és elkápráztató. Na meg őrült és piszok mód veszélyes. – Hát illik így viselkedni Jenna? – Állt fel a székből, majd mintha nagyon közeli barátok lennének, a nőhöz lépett és gyengéden átölelte. Gyengéd dorgálással szólt hozzá, akár egy apa a gyerekéhez, mégis a nő hátán felállt a nem létező szőr is, mikor a meleg, szálkás test hozzásimult.

-         Nem csevegni jöttem – közölte Jenna nemes egyszerűséggel, mindenféle félelemérzet nélkül. Tudta, hogy Rick sosem bántaná, bár mindig tartott tőle.

-         Sosem csevegni jössz – vont vállat a férfi majd a szekrényhez lépett, hogy elővegye a drogot, ami rendezett halmokban állt a fakkokban.

-         Sajnálom Rick – sóhajtott nagyot a lány, majd a tasakért nyúlt, amiben a hófehér por lapult.

-         Igyál meg velem valamit holnap – nézett Rick rá incselkedve, mire Jenna megforgatta a szemét. Valahogy sejtette, hogy ez jön.

-         Férjnél vagyok még mindig – emelte fel a gyűrűsujját, mire a férfi azonnal felnevetett.

-         Gyűlölöd őt, szóval ez rossz kifogás. Amúgy nem értelek királylány – nézett Jennára fürkészően, azokkal a hatalmas csokoládébarna szemeivel Rick. – Miért nem akarod, hogy megöljem? Soha senki nem tudná meg – suttogta, lágy hangon.

-         Az ajánlat csábító, mint mindig – mosolyodott el Jenna, mert pontosan tudta, hogy a férfi nem viccel. – Csak van egy kis bökkenő – húzta el a száját.

-         Hogy a lekötelezettem lennél – fejezte be a férfi morcosan.

-         Pontosan – bólintott Jenna. Tudta, hogy Ricknek tartozni, nem éppen jó dolog és ha erre kerülne a sor, biztos lehetne benne, hogy a férfi maradéktalanul, sőt kamatostul behajtaná rajta a tartozását.

-         Nem kérnék olyat, amit nem adnál magadtól – sóhajtozott színpadisan Rick. Jenna ismét elgondolkodott, hogy miért is retteg tőle mindenki. Mindig udvarias volt, kedves, sosem bánt vele rosszul és eszébe se jutott erőszakoskodni. – Csak gondolj bele – folytatta a férfi. – Ha meghalna, kapnál tőlem egy hatszor akkora gyémánttal díszített gyűrűt, mint ami most van az ujjadon, mindened meglenne, nem kéne elviselned annak a pöcsnek a szeszélyeit. Úgy bánnék veled, mint egy királynővel – lépett egyre közelebb hozzá.

-         Nem – hátrált a nő. Nem tetszett neki ez rámenősség.

-         Gyerekeink lennének… - folytatta Rick, de Jenna félbeszakította.

-         Akik pisztolyokkal játszanának, akinek a fejükön vérdíj lenne, akiknek az apját lecsukhatják vagy megölhetik akármikor. Nem erről álmodom – szegte fel az állát büszkén a nő.

-         Kiszállnék a boltból. Itt hagynám az egészet – simult ismét a férfi a testéhez.

-         Persze – nevetett fel Jenna önkéntelenül is. – És azonnal kapnál is abba a gyönyörű szádba egy fegyvercsövet, amit a saját ujjaddal sütnének el. Nem akarsz te meghalni. Főleg nem miattam – tolta el magától Ricket, aki ismét felsóhajtott.

-         Ha meggondolod magad – búcsúzott egy kacsintással.

-         Szólni fogok – bólintott Jenna, befejezve a mondatot. – Ég veled kedves – dobott egy puszit is a férfinak, miután felmarkolta a kokaint csak azért, hogy mosolyt csaljon az arcára. Sikerrel járt.

7.fejezet

Amina ijedten ült fel az ismeretlen szoba kanapéján. Hirtelen azt sem tudta hol van, de amint megpillantotta Crist, megnyugodva simította ki a szeméből a haját! Tudta, hogy a férfi nem bántásként vágta hozzá a bántó szavakat, mégis a düh elemi erővel száguldott végig az ereiben, ami dührohamhoz, majd ájuláshoz vezetett.

-Iszol valamit?.-kérdezte a férfi most már, gyengéden a nőtől.

-Igen, köszönöm, jól esne egy hideg ásványvíz.

A nő verejtékben úszva ébredt, pedig alig húsz percet aludt csak. Kiitta az italát, majd a táskáját a kezébe véve útnak indult.

-Látlak még?.-kérdezte tőle a férfi.

Amina szorosan hozzá bújt és a szájára lehelt csókot.

-Persze, de már későre jár muszáj visszamennem, nehogy baj legyen. Holnap átjövök reggel, ha Aldo már elment.

-Rendben, de vigyázz magadra.

-Vigyázok, addig találj ki valamit, amivel megmenthetsz.-súgta a lány még mindig a férfit ölelve.

-Majd kitalálok valamit, de neked sosem tetszik az ötlet.

-Mert agyament ötleteid vannak.-nevetett fel a nő és útnak indult.

Ahogy kiért a partra hűs szellő borzolta a haját, a nap sugarai épp akkor bukkantak fel a kéklő horizonton. Először gondolkodott hogy visszafelé is ugyan azon az útvonalon menjen e, de aztán meggyőzte magát, hogy jobb ha a felső úton megy. Ha valaki meglátná, még mindig mondhatja, hogy csak sétált egyet kora reggel.


A szállodai bungalóba visszaérve , üres szoba fogadta. Aldo még nem ért vissza. Amina megkönnyebbülten gyújtott rá egy kávé mellett a cigijére. Készített magának egy szelet pirítóst, és csendesen ült és várt. A gondolatai Cris körül jártak és Aldo körül. Mennyire más a két férfi gondolta.


Hirtelen ölelő karokat érzett maga körül. Aldo volt az. Tisztán, frissen és üdén.


-Jó reggelt.-nyomott puszit felesége arcára, majd magának is töltött egy bögre gőzölgő feketét.


Aldo feketén itta a kávét, míg Amina rengeteg tejjel és cukorral, amire mindig azt mondta a férfi, hogy kész pazarlás elrontani egy kávét, hiszen egy drága jó minőségű bort sem isszuk vízzel, vagy üdítővel.


-Jó reggelt! Hogy aludtál?-kérdezte Amina a tökéletes színjátékával , mosolyogva.


-Köszönöm, remekül. Korán elmentem már futni. Láttam te is sétálni voltál reggel.


Aminában egy pillanatra megakadt az ütő, de rezzenéstelen arccal válaszolt férjének.


-Igen, szólni kéne a recepción, olyan melegem volt, hogy egész éjjel forgolódtam, hajnalban már nem bírtam tovább , inkább elmentem sétálni, most meg majd elalszom.


-Intézkedem, te meg tusolj le és pihenj én ma egész nap tárgyalok, este meg kártyapartira megyek. Szóval majd csak reggel jövök.


-Rendben, de ne hajts túl magad, pihenj te is.-Amina majdnem elnevette magát, mert szinte látta a tükörben sajnálkozó hamis arcát. Muszáj volt neki megtanulni hazudni mester fokon. A túlélése volt a tét.


-Ohh, köszönöm drágám, hogy aggódsz értem, de ne félts, igazából ezek az itteni pofavizitek csak. Kell a pénzük és néha muszáj smúzolni nekik.


-Tudom, de azért vigyázz.-zárta le a témát Amina, majd egy mű ásítást követően, csókot lehelt férjének és elvonult a saját térfelére. Pihenés céljából.


Aldo beköszönt neki mielőtt elment, de mivel ő épp a zuhany alatt ázott, megúszta az érintkezést. A légkondi helyreállt, sőt kicsit hideg is lett, de Amina nem bánta, hiszen kivágta magát.


Bekapcsolta a gépét és egyszerűen élvezte a semmit tevést. Hosszasan elnyújtva hasalt a hálószobában , a faragásokkal díszített meggyfa ágyán, amin gyönyörű átlátszó selyemdamaszt ölelte körbe a vékony törékeny testét.


Lassan érte utol az álom. Álmában ismeretlen helyen járt. Sötét volt, a levegő nyirkos. A fekete messziségben nem rajzolódott ki,sem épület, se élőlény. Mintha a sivatag közepén állt volna a sötét párás éjszakában. Félt, megfoghatatlan rémület költözött a lelkébe. A mellkasa ritmustalanul emelkedett, ahogy fokozottan nőtt az ijedsége. Lassan araszolva indult el előre, hátha talál valamit, vagy valakit, akitől segítséget kérjen, ám meg sem tudta volna fogalmazni félelme, vagy támadója okozóját, mégis elemi erővel birtokolta a testét, a halál különös érzése.




Amina ismét verejtékben úszva ébredt, ma már másodszorra. Igaz álmára nem emlékezett tisztán, csak a félelem érzete maradt meg, de azt már megszokta, így gyorsan el is hessegette magától a lehangoló érzéseket. Letusolt, majd írt a számítógépén egy üzenetet Crisnek. Amíg a választ várta, a kis éjjeli szekrény egy eldugott kis rekeszébe nyúlt, elővette a cigijéhez a hozzávalókat és gondos, szakszerű mozdulatokkal sodorta össze az illegális anyagot egyetlen cigivé. Hosszasan gondolkozott, hogy kimenjen e elszívni, vagy bent megteheti, ám ha azt Aldo megérzi irtó nagy gond fog keletkezni, így inkább nem kísértve a sorsot, egy ízesített sört fogott a kezébe és kisétált vele a teraszra. Miután szépen komótosan  megitta a sörét, a füstölgő tiltott gyümölcs is a végéhez közeledett. Eloltotta, majd a házban a WC be dobva lehúzta. Beállt ismét a zuhany alá és lemosta magáról az alvás okozta izzadságot. Mire végzett a válasz is megérkezett. Cris várja.


Amina apró térd fölé érő szűk fehér farmert húzott, hozzá egy ujjatlan mályva színű selyemtunikát, apró sminket tett az arcára, kevés ékszert, majd útra készen kifelé indult, ám útközben a férjébe botlott, aki a kokaintól vagy a herointól fél kábultan vergődött befelé a szobába.


-Segíts nekem.-könyörgött a férfi, miközben a földre rogyott. Amina felcibálta, az ágyba fektette. A férfi szinte már aludt is, ahogy párnát ért a feje. Amina jól tudta, hogy legalább tíz órán át aludni fog, így nyugodt szívvel indult el. Ám azt nem tudta, hogy ahogyan ő is képes hazudni és játszani, úgy a férje is mesterien űzi a megtévesztést.


Amina a parton sétálgatott, és meg sem fordult a fejében, hogy Aldo a nyomában van.Egészen addig, míg egy üres partszakaszhoz nem ért. Szinte érezte magán a férje megvető tekintetét és a bizalomhiány szagát a levegőben. Aminának egy különleges képessége volt. Iszonyatosan jó megfigyelő volt. Igaz, hogy néha nem vett észre jeleket, de a végén, amikor az élete múlt rajta és a félelme dolgoztatta az elméjét, kiélezettebb volt a meglátása. Amina óvatosan hajolt le megigazítani a szandálja csatját, így félszemmel körbekémlelte a háta mögött zajló eseményeket. Aldo nem volt elég gyors és még Amina látta , amint egy kertvégi kapuhoz simulva guggol le.

Aminának ez épp elég volt. Szépen lassan ballagott tovább, az egy kis ösvényen felment a felső útra, a kerítésekre felkúszó virágokból egyet egyet, lecsippentett, majd visszaindult a saját lakosztályuk felé.
A recepción, kissé fennhangon kéretett, hideg ásványvizet, forró levest és különféle teákat.

Tudta, hogy ha Aldo tényleg be lenne drogozva ezeket kérné, így okosan megtervezve, majd hazudhatja, hogy ezekért jött ki, csak előtte sétált egyet. Így még a férfi fogja majd kellemetlenül érezni magát a gyanúsítgatás miatt. Ahogy Amina körbe körbe kémlelődött, már nem is látta a férfit. Gondolta, hogy a lebukás elkerülése végett már visszaiszkolt a szobájukba.

Jól is gondolta, Aldo ott ült és forró levest kért.

-Szia, hozatnál nekem levest és vizet.-mondta mogorván.

-Mindjárt hozzák, megrendeltem.-közölte Amina mosolyogva.

-Köszönöm és sajnálom, hogy túlzásba estem.-mondta a férfi.

Aminának kedve lett volna megkérdezni, hogy mivel? A kémkedéssel, vagy a hazugsággal, de nem volt ereje vitatkozni, azokból a vitákból ő sosem jön ki jól.

Az este további része egészen feszült volt. Amina sajnálta Crist, aki ilyenkor tudta, hogy baj van, de mégsem tehetett semmit, és sajnálta magát is, mert bárhol lett volna, csak nem ott Aldoval.

A férfi aztán egyszer csak megunta a semmit tevést, telefonált párat majd elviharzott. Így Amina végre akadálymentesen átmehetett barátjához, ahol egy kis lelki békére lelhet.

-Szia, azt hittem baj van.-lehelte Cris, amint meglátta a nőt, a nyitott ajtóban. Látszott rajta, hogy órák óta csak idegeskedik.

Valóban így volt. Cris órák óta fel alá járkált a szobában, és majd szét feszítette a tehetetlen düh. Volt már, hogy megfordult a fejében, hogy bérgyilkosokkal lövetteti le a férget, de mindig félt a következményeitől. Mert hát oké, hogy a filmekben eljátssza a tökéletes bűntényt, de a valóságban azért ez nem így működik.

-Nem volt semmi, komoly. Eljátszotta a betépettet, majd utánam eredt, mert reggel lebuktam , hogy kint voltam. De megoldottam.

-Akkor jó.-bújt oda hozzá a férfi.

Érezni akarta a nő testéből áradó melegséget, az illatát, azt a határozott szeretetvágyat, amit tudta nagyon jól, hogy csak ő adhat meg Aminának. Cris meg is akarta neki adni. Olyan gyöngéden szerette, hogy a lány könnyek közt élvezett el a karjaiban.

Amina megint mocskos árulónk érezte magát, ahogy a csendesen, békésen alvó férfi mellől , mint valami tolvaj settenkedett el, de muszáj volt neki visszatérnie a saját, titkokkal, csalódásokkal és félelmekkel teli életéhez.
Ezek a lopott órák, mindig elég erőt adtak neki, hogy tovább játssza a szerepét. A kérdés csak az volt, vajon meddig mehet ez, meddig tud Crisből feltöltődni és vajon meddig bírja még a játékot, amit játszik. Mert a játéknak könnyen sírás lehet a vége, ezt tudta nagyon jól. Egy aprócska hiba a játszmába végzetes lehet számára.

A sorsát saját magának választotta, tudta, hogy csak és kizárólag ő maga tudná megváltoztatni a megváltoztathatatlant. Tudta, hogy csak ő tudná a saját maga démonait leküzdeni, azt is tudta, hogy sok minden igazából csak rajta múlik, és azt is tudta, hogy valahol, perverz módon, ő is ragaszkodik ehhez a kapcsolathoz.

6.fejezet

-         Pukkadj meg te köcsög – kiabál Dominic és egy üres sörösüveget dob Joel felé, aki az ajtóban toporog. Csak centiken múlik, hogy nem találja el a feleségét, aki éppen akkor lép be az ajtón, hogy megnézze, mégis mi a ricsaj forrása, amibe belereng az egész klub. A folyosón sopánkodó emberek téblábolnak. Suttognak, pletykálnak, de senki nem tudja, hogy mi történik pontosan. Jenna csak fél füllel hallja, ahogy azt pusmogják, Joel és Dominic összekaptak, az esti elcseszett koncert miatt.

-         Álljál már le te narkós buzi – indul el Joel a dobos felé, azzal a feltett szándékkal, hogy bemos egyet a csinos kis arcába.

-         Elbasztad az egészet – üvölt tovább Dominic magából kikelve. Olyan, mintha mindkettejük agyát elöntötte volna a vörös köd és nem lennének tudatuknál. Jenna magában jót mulat a srácok mérgén, de kívülről, mégis fapofával nézi végig a jelenetet. A jelenetet, ami lehet, hogy az utolsó előadás végét is jelentheti Joel és remélhetőleg a banda számára is. Az lenne az igazi élvezet a nő számára. Csak húzódna már le az a rohadt függöny, hogy felhangozhasson a taps.

-         Nem én ütöttem kétszer is félre – vágja Dominic képébe a gitáros, hogy nem csak ő hibázott, ezzel pedig Dom egoját piszkálja fel. A férfi feje elvörösödik a dühtől. Ez az, ami abszulút tabunak számít, Dominic számára. A tehetségét az ágyban és a dobok mögött megkérdőjelezni, őrült nagy ostobaságra vall.

-         Te kúrtad el – üvölt magából kikelve. Jenna csak egy nyáladzó, felhergelt, pitbullhoz tudná hasonlítani a férjét ebben a pillanatban. Főleg mikor behúz egyet a legjobb barátjának, pusztán azért, mert őfennsége egoját meg merte sérteni. Látszik, ahogy Joel megszédül, de amint elmúlik a dolog, azonnal cselekedik és a férfit a torkánál fogva keni a falhoz.

-         Na most idefigyelj Dominic. Túl sokat nyeltem már neked. Elegem van. Elegem van belőled is és ebből az egész kibaszott szarból, amibe belerángatattok. Nigel és te csesztetek el mindent körülöttünk. A kurva pénzéhségetek miatt van minden. Ráadásul anélkül már színpadra se bírtok állni, hogy ne lennétek betépve, mint az atom. Kilépek, te gyökér – ereszti el a nyakát diadalittasan Joel, majd lazán sarkon fordul, de Dom nevetése megállítja. Pedig nem akart megállni. Csak lazán, olyan szupermodelles stílusban fel akarta kapni a gitárját és ki akart riszálni azon a kibaszott ajtón, aminek a küszöbén még mindig Jenna toporog. Az arca még mindig sajog, de valahol a lelke mélyén megkönnyebbült. Kimondta. Kilépett. Vége van. Csak tudná, hogy Dominic mi a faszt röhög…

-         Sose tennéd – fogja Dom a hasát a nevetéstől. – Bár poénnak bevallom tényleg kibaszott jó volt haver.

-         Nem vicceltem – sziszegi Joel síri hangon.

-         Hát persze cimbora, hát persze – lép Dom közelebb hozzá még mindig nevetve és megveregeti a vállát. – Olyan vagy, mint én haver. Sose hagynád itt ezt. Érzed a punciszagot te is a levegőben, a pénz és az adrenalin téged is elvarázsol. Nem tudnál lemondani róla – sétál tovább, az érdektelennek tűnő Jenna felé, aki úgy áll ott, mintha a szoba berendezéséhez tartozna és nem önálló akarattal rendelkező, érző, élő, emberi lény lenne.

-         Ezt – tárja szét Joel a karját – más bandától is megkaphatom – jelenti ki határozottan. Valami különös fény csillog a sötét szemekben, az ajka alig észrevehetően felfelé görbül, az arckifejezéséből, pedig végre Dominicnak is leesik, hogy a férfi nem viccel.

-         Nincs más banda – suttogja kissé bizonytalanul.

-         És ha mégis? – Húzza fel az egyik szemöldökét kérdőn Joel, miközben gúnyosan mosolyog a Jenna mellett ácsorgó férfire.

-         Mi egy család vagyunk – szegi fel Dom büszkén az állát.

-         Néha szétszakadnak a családok – vágja rá Joel.

-         A miénk nem – csóválja meg a fejét a szőke férfi.

-         De igen Dominic. Vége van. Kiléptem – ránt vállat Joel és a kijárat felé indul, felettébb magabiztos léptekkel. Jenna alig bírja visszafojtani a mosolyát. Dominic megkapta a neki járó pofont.

-         Nem mehetsz el – tajtékzik a férfi. – Szerződésed van és… Több pénzt akarsz? Kokót? Piát? Nőt? Mi a fasz kell? – Esik hirtelen kétségbe a mindig magabiztos férfi. Joel pillantása Jennára téved, majd egy gyönyörű mosolyt villant a nő felé.

-         Kösz mindent cicus – nyom egy puszit az arcára, mielőtt kilépne az ajtón, ki a zenekarból, ki, egy másik életben, úgy téve, mintha nem is hallotta volna meg a kétségbeesett kérdéseket.

A falak beleremegnek Dominic üvöltésébe. Az egész stáb összerezzen. Nigel kérdőn néz az öltözőből kilépő gitárosra, aki csak egy könnyed vállrándítással egybekötve, lazán kijelenti, az ott állók előtt, hogy elmegy és soha, de soha többé nem tér vissza közéjük. Mindenki álla a földön koppan.

-         Dom – simogatja Jenna a férje hátát, az elsötétített szobában. – Dominic – suttogja a csendbe.

-         Elment. Elhagyott – motyogja a férfi a falat bámulva, üveges tekintettel. Mintha minimum az anyja hagyta volna ott egy árvaház kapujában. Az Istenért! Csak a gitárosa lépett ki az istenverte zenekarából. Nem a világ dőlt össze.  

-         Majd kerestek mást – suttogja a nő, de magában még mindig ünnepel. Talán gonoszság, de élvezi, hogy szenvedni látja a férjét. Sosem látta még ugyanis ilyen törékenynek, gyengének és sebezhetőnek, mint az utóbbi két napban, amióta bezárkózott a szobájába, lehúzta az összes redőnyt és lefeküdt az ágyra. Azóta se csinált semmit. Csak ivott, betépett, hortyogott és ennyi. Még enni se volt hajlandó két falatnál többet. Ha így megy tovább, belehal. Bárcsak így lenne – kívánta magában a nő, de tudta nagyon jól, hogy valami furcsa különös angyal védi mindig Dominicot. Más biztosan nem élt volna már, de ő valami különleges helyet foglalhatott el az életben, ugyanis senki nem hagyta, hogy meghaljon. Pedig valljuk be, Dominic az önpusztítást felsőfokon űzte, az adrenalint se vetette meg, így nem volt ritka, hogy olyan dolgokba is belement, amibe más normális ember soha.

-         Joel kell – nyöszörgi rekedten a férje.

-         Dominic – sóhajtott fel Jenna. Próbált együtt érzőnek tűnni, de nehezére esett. Fáradt volt és semmi kedve sem volt a férje gyerekes nyávogását hallgatni. Mintha nem is egy felnőtt férfi lenne, hanem egy taknyos kölyök, akitől elvették a kedvenc játékát. Nem tudott mit kezdeni, se vele, se a helyzettel és ha őszinte akart lenni legalább magához, nem is akart.

-         Hagyj magamra – intett egyet a férfi a kezével, mire Jenna az előbbinél is nagyobbat sóhajtott, de engedelmeskedett a férfi óhajának és kiment a szobából.

Ismét a teraszon találta magát, egy doboz cigaretta és némi gin társaságában. Hirtelen jött rá, hogy hihetetlenül unja magát. Magát vagy az életét? Elsőre nem is tudta eldönteni. Ő sosem volt az a semmittevő fajta és most évek után először rádöbbent, hogy egysíkúvá és üressé vált az élete. A társadalom csődtömege lett. Haszontalan.

Elvégre mit is csinált mióta hozzáment Dominichoz?

A nagy büdös semmit.

Felpumpáltatta a melleit és az ajkát, üres fejű barbie babává vált, levetkőzött a Playboynak kétszer is és élte a kisiklottak, felszínes életét, egy nyávogós hisztériázó pasas mellett, aki rendre dívának képzelte magát.

-         Hogy van? – Lépett mögé egy magas alak kizökkentve a nőt a gondolkodásból, amitől Jenna ijedten rezzent össze.

-         Mit keresel itt Nigel? – Perdült szembe a nyúlánk mégis erős férfitesttel, ami finoman simult a hátához.

-         Érdekelt, hogy van a dobosom – kacsintott a nőre a férfi és megint ott volt az a perverz kéjvágyó vigyor a fején, ami mindig, mióta együtt voltak.

-         Hogy jutottál be? – Szegezte Jenna ijedten a kérdést a banda énekesének, aki majdnem három fejjel magasabb volt nála.

-         Van kulcsom – rándította meg a vállát a férfi lazán. Hát ez a tény sem nyugtatta meg a nőt. Nigel volt talán az egyetlen, akitől ténylegesen rettegett. Hozzá képest Dominic egy kezes, ártatlan hófehér bárányka volt.

Tudta, hogy a pasas egy vadállat. Volt már szerencséje a kíméletlenségéhez. Azóta is rázta a hideg, ha csak rá kellett néznie. Most is görcsbe rándult a gyomra. Nem érezte magát biztonságban, főleg úgy, hogy pontosan tudta, hogy Dominic már régen kiütötte magát, de ha ébren lenne, akkor se védené meg, ettől az erőszakos baromtól. Elvégre olyanok, mint a testvérek.

Jenna teste folyamatosan remegett. El akart menni, menekülni, de nem akarta kimutatni, hogy mennyire fél.

-         Menj haza – suttogta és próbált kedves maradni. Tudta, hogy elég egyetlen rossz szó és Nigel robban.

-         Inkább maradnék – mosolyodott el a férfi, miközben belekortyolt a ginbe és mélyen Jenna szemébe nézett. – Miért félsz tőlem cica? – Kérdezte, mintha nem tudta volna pontosan az okát.

-         Nem félek – nyögte Jenna, halkan, mire a férfi rekedten felnevetett.

-         Hát persze – mosolygott. – Tudod még mindig varázslatos vagy – simított végig a nő derekán. – Nem kellett volna hozzámenned Domhoz. Nem való hozzád picinyem – suttogta behízelgő hangon.

-         Meg ne haragudj Nigel, de neked semmi beleszólásod abba, hogy ki való hozzám és ki nem – szegte fel Jenna az állát büszkén, lesz, ami lesz alapon. Végülis mit veszíthet? Egyszer már lényegében megerőszakolta, pár pofont is kiosztott már neki a férfi, mit tehet még vele? Megöli? És? Kit érdekel? Csak szívességet tenne vele.

-         Hmm… - nézett rá a férfi meglepetten. –Honnan szedted elő a bátorságot kicsikém? – Simult hozzá, miközben kihívóan nézett az arcára.

-         Eressz el – lökte el magától Jenna. – Tűnj innen vagy feküdj le az egyik vendégszobába, nem érdekel. Én megyek aludni – perdült sarkon.

-         Mi lenne, ha inkább velem aludnál ma? – Kérdezte a férfi gúnyosan, de Jenna elengedte a füle mellett a megjegyzést és beiszkolt a hálószobába, Dominic mellé. A vastag paplant a fejére húzta és megpróbált szabadulni a félelmeitől. Még mindig rázta a hideg, a torkát pedig a sírás fojtogatta. Felzaklatta Nigel, nem érezte biztonságban magát. Mi van, ha bejön utána és kiráncigálja a biztonságot jelentő szobából? Nem akar vele lenni. Nem bírná még egyszer elviselni az érintéseit, a csókját, a fogai nyomát. Akkor inkább kiugrik az ablakon és fejjel a betonba landol. Még az is jobb lenne, mint az, hogy Nigel a beteges vágyait kiélje rajta.

-         Baj van? – nyöszörgött Dominic mellette, ami Jennát olyan váratlanul érte, hogy halk sikoly hagyta el a torkát. – Hé, baby, mi van? – Csúszott közelebb Dominic.

-         Semmi – rázta meg a fejét a nő és akár egy kislány hozzábújt az erős, meleg férfitesthez. Menedékért kuncsorgott és talán azért, mert Dominic még mindig félálomba volt meg is kapta. Az erős karok gyengéden a dereka köré tekeredtek. Dom a testére húzta a nőt, aki úgy bújt hozzá, mint ahogy az első éjszakájukon tette. A feje az erős, izmos mellkasán pihent, a haja beterítette a férfi vállát, aki mosolyogva csukta le a szemhéjait. Jenna viszont még sokáig képtelen volt elaludni. Hosszú időn keresztül hallgatta a férfi egyenletes lélegzetvételeit és szívdobbanásait, miközben azon gondolkozott, hogyan szabadulhatna ki ő is ebből az őrületből amibe került, ugyan olyan könnyedén ahogy Joel tette.