8. fejezet

Jenna reggel egyedül ébredt a hatalmas ágyban. Be kellett vallania, hogy cseppet sem bánja, hogy nincs mellette a férje, mert végre nyugalma lehetett. Nem kellett elviselni a nyüszögést, a hisztit és a férje érintését se. Jó reggel ígérkezett a számára.

Nagyot nyújtózott az ágyon, miközben megtapogatta maga mellett Dominic helyét. A lepedő hideg volt, tehát a férfi már réges-régen elment.  A nő ezzel felszabadult. Hát tényleg nem kell kibírnia, hogy a birtokló karok durván körbeölelik a törékeny testét, nem törődve azzal sem, ha esetleg fájóan szorítják körbe a karcsú derekat.

Tehát Jenna egyedül volt, vagy legalábbis nagyon remélte, hogy így van. Nem feledkezett még meg az éjjeli látogatójukról. Semmi kedve nem volt belebotlani egy kipihent, kanos Nigelbe, korán reggel.

Félve mászott ki az ágyból, majd miután szorosan megkötötte a köntösét a derekán, kicsoszogott a konyhába, egy nagy bögre kávéért. Biztos akart lenni benne, hogy tiszta-e a levegő, ha pedig nem, arra is megvolt már a terve. Talán életében először, mellette álltak az Istenek, ugyanis a lakás teljesen üres volt, így nyugodtan ülhetett ki a teraszra egy nagy bögre kávéval és egy doboz cigarettával a kezében. A telefonja hangosan sípolt, jelezve, hogy üzenete érkezett. A nő unottan nyitotta meg az üzenetet, ami Dominictól érkezett.

Elfogyott a kóla.

Rövid és tömör. Semmi érzelgősség, udvariasság, vagy szeretlek… Kóla... Hát persze. Kinek kóla, kinek kokain. De Dominic paranoiájából adódott, hogy ilyen üzenetet küldött. Soha, senkiben nem bízott. Talán még saját magában sem. Retteget, hogy bepoloskázzák a lakását vagy kompromittáló képeket készítenek róla, esetleg lehallgatják a beszélgetéseit, így mindig kínosan ügyelt arra, hogy a keze mindig tiszta maradjon. Esze ágába sem volt drogbotrányba keveredni. És, hogy Jennával mi van? Az sosem számított. Mindig őt küldte drogért, kurváért vagy bármi másért, amire éppen szüksége volt. Hiába volt rocksztár, irtózott a botránytól. Az újságok címlapjára a zenéje miatt akart kerülni, nem valami mocskos sztori miatt, bár így is nyílt titok volt, hogy nem él szerzetesként, a hű férj képét nem róla mintázták és az is köztudott volt, hogy szereti kergetni azokat a bizonyos sárkányokat.

-         Hát… - kezdte a nő az ódon falakhoz beszélve, nagyot sóhajtva. – Lehet, hogy a reggel jó, volt, de ebből most sem az következett, hogy az egész nap is az lesz – húzta el a száját keserűen. Tudta, hogy nincs választása. Dominicnak kóla kell és ha a férjének kell valami, akkor az-az övé lesz. Ellenkezésnek helye nincs.

Lassan indult el a fürdőszoba felé, ahol vagy fél órán át áztassa magát a kádban egy pohár gin és újabb szál cigaretta társaságában. Húzta az időt, bár ő sem tudta miért. Semmi értelme ennek az egésznek. Mennie kell. Édes mindegy, hogy mikor lesz túl a dolgon, egy óra múlva vagy három. Mégis olyan jól esett az illatos fürdő a testének, mint semmi más. Kikapcsolta az ágyát és csak élvezte, ahogy az ital kaparja a torkát, a cigaretta sűrű füstje eltelíti a tüdejét, a meleg víz pedig gyengéden, becézgetve cirógatja a bőrét. Olyan nehéz volt elhagyni a fürdőszoba biztos rejtekét, azért, hogy felöltözzön és útnak induljon. Minden porcikája tiltakozott az út ellen, de összekaparta magát. Érzelemmentes arckifejezést öltött, kimászott a habokból, szárazra törölte a testét, kifésülte a hosszú szőke haját, majd a hálóba csattogott, hogy felöltözzön. Nem bonyolította túl a dolgot. Egyszerű miniruha és bőrkabát.  A táskájában minden ott volt, amire szüksége lehetett. Kocsikulcs, pénz, iratok, egy kis flaska tele whiskyvel és két doboz cigaretta.

Ahogy ő cikázott az úton úgy cikáztak a gondolatok is a fejében. Neki kéne hajtania egy fának. Nem. Neki kéne hajtania a férjének teljes gázzal, kegyetlenül. Vissza kéne tolatni, át Dominic testén újra, csak, hogy biztos lehessen a dolgában. Élvezni kéne a lehúzott ablakokon át beszűrődő recsegést, ami a legszebb zene lenne a fülében. A porrá zúzódó csontok hangja. Talán hörögne is. A vér ellepné a tüdejét mikor a bordája felszakítaná a lebenyeket és elárasztaná a mocskos nedve az egész bensőjét. Sikítani kéne a boldogságtól, mikor kileheli a lelkét az a mocsok. Persze mindenki más balesetnek titulálná, amit egy ittas nő okozott véletlenül és azt hinnék a sokktól sikolt. Mindenki őt sajnálná. Csak Jenna tudná, hogy a megkönnyebbüléstől visongat. Örömtáncot lejtene. Az emberek azt hinnék a bánatba örült bele, hisz mindenki tisztában van mennyire szereti a férfit. Körülbelül annyira, mint kecske a kést… De a látszat. Igen, a látszat az fontos.

A képek egyre gyorsabban cikáztak a nő fejében. Néha még saját magát is elképesztette, hogy mennyire élethűen elevenedik meg előtte a tökéletes gyilkosság.

Hogy el lehet-e ítélni emiatt? Ki tudja?

Nem érezte bűnösnek magát a gondolataiért, tettekre váltani a képzelgéseit viszont nem volt bátorsága.  Ha lett volna, Dominic már rég alulról szagolta volna az ibolyát. Nem érdekelte volna Jennát az sem ha a hátra lévő éveit egy szűk cellában kellett volna eltöltenie. Csak dögöljön meg az a rohadt szemét állat aki ezt tette vele.

De ha valami Jennából hiányzott, hát az a bátorság volt. A férje legnagyobb szerencséjére.

Bizonyos értelemben Dominic is gyilkos volt.

Szép páros, nem igaz?

Csak Dom tényleg elkövette a gyilkosságot.

Megölte Jenna lelkét, szívét, a reményeit, az álmait. Mindent elvett a nőtől, bár ő sosem tiltakozott. Szerelmes volt. Vagy ostoba? A kettő ugyan az, tehát lényegtelen.

Mire észbe kapott volna már késő volt. Nem voltak barátai, nem volt családja, nem volt munkája, nem volt élete, nem volt semmilye. Csak a férfi maradt.

Bár ne maradt volna.

Még egyedül is jobb, mint vele. Azzal az átkozott disznóval, aki most is a pokolba küldte őt.

A romos épületek egyre sűrűsödtek az egyenes út mellett. Egy teremtett lélek sem járkált erre. Ha mégis, arról biztosan ki lehetett jelenteni, hogy elmebajos az illető, akit diliházba kéne csukatni. De az öregkort a bolondok sosem élik meg. Hát ezen a környéken meg végképp nem. Aki a lábát a járdára tette azt lelőtték. Nem kérdeztek csak szétloccsantották az agyát a szerencsétlennek. Senki nem volt tekintettel az illető korára, nemére és az se érdekelt senkit, hogy mi járatban volt erre. Egyszerűen csak vége volt.

Hogy a rend becses őrei merre jártak? Hogy miért nem került elő a betondzsungelből soha egy hulla sem? Azt soha senki nem firtatta.

Jenna útja viszont sima volt. Nem állították meg, nem lőttek utána, nem történt semmi, mintha kihalt volna a város ezen része. Mintha...

De nem ez volt a helyzet. Figyelték. Az itt élők pontosan tudták, hogy az Audi volánjánál ő ül és ha bárki is hozzáér annak csúnya mészárlás lenne a vége. A tetőn és az ablakban figyelő ürgék csak lazán biccentettek egyet suhanó ezüstszürke sportkocsinak. Jenna védelem alatt állt. A király védelme alatt.

A király rezidenciáját pedig millió közül is fel lehetett ismerni. A vakolatlan tégla épület előtt két marcona srác állt.

Nem kérdeztek semmit, mikor a nő kiszállt az autóból, egyszerűen csak ajtót nyitottak neki és beengedték a dohos szagot árasztó falak köré, ahol emberek nyüzsögtek.

Jenna ismerte a járást, nem teketóriázott, nem szeretett volna sokáig itt időzni, hisz sosem lehet tudni mi történik. Egyik percben még béke van és nyugalom, a másikban már puskák ropognak és mindenki a földön kúszik.

A nő nem kockáztatott. Nagy léptekkel indult el az ismerős ajtó felé, amin kopogás nélkül rontott be. Nem köszönt, nem kérdezett, csak az asztal elé lépett és egy borítékot dobott az asztalra.

- Királylány – fordult meg a bőrfotelben Rick.

Ránézésre soha senki nem mondta volna meg, hogy ő a nyugati part maffiavezére. A jól szituált harmincas férfi, elbűvölően mosolygott most is, az öltözékében még a legkritikusabb szemlélők se találtak volna kivetnivalót. A hófehér fogsor szinte világított a bronzbarna borostás arcból, elvakítva a vele szemben állókat. Lehengerlő stílusú férfi volt, megnyerő, szemet gyönyörködtető és elkápráztató. Na meg őrült és piszok mód veszélyes. – Hát illik így viselkedni Jenna? – Állt fel a székből, majd mintha nagyon közeli barátok lennének, a nőhöz lépett és gyengéden átölelte. Gyengéd dorgálással szólt hozzá, akár egy apa a gyerekéhez, mégis a nő hátán felállt a nem létező szőr is, mikor a meleg, szálkás test hozzásimult.

-         Nem csevegni jöttem – közölte Jenna nemes egyszerűséggel, mindenféle félelemérzet nélkül. Tudta, hogy Rick sosem bántaná, bár mindig tartott tőle.

-         Sosem csevegni jössz – vont vállat a férfi majd a szekrényhez lépett, hogy elővegye a drogot, ami rendezett halmokban állt a fakkokban.

-         Sajnálom Rick – sóhajtott nagyot a lány, majd a tasakért nyúlt, amiben a hófehér por lapult.

-         Igyál meg velem valamit holnap – nézett Rick rá incselkedve, mire Jenna megforgatta a szemét. Valahogy sejtette, hogy ez jön.

-         Férjnél vagyok még mindig – emelte fel a gyűrűsujját, mire a férfi azonnal felnevetett.

-         Gyűlölöd őt, szóval ez rossz kifogás. Amúgy nem értelek királylány – nézett Jennára fürkészően, azokkal a hatalmas csokoládébarna szemeivel Rick. – Miért nem akarod, hogy megöljem? Soha senki nem tudná meg – suttogta, lágy hangon.

-         Az ajánlat csábító, mint mindig – mosolyodott el Jenna, mert pontosan tudta, hogy a férfi nem viccel. – Csak van egy kis bökkenő – húzta el a száját.

-         Hogy a lekötelezettem lennél – fejezte be a férfi morcosan.

-         Pontosan – bólintott Jenna. Tudta, hogy Ricknek tartozni, nem éppen jó dolog és ha erre kerülne a sor, biztos lehetne benne, hogy a férfi maradéktalanul, sőt kamatostul behajtaná rajta a tartozását.

-         Nem kérnék olyat, amit nem adnál magadtól – sóhajtozott színpadisan Rick. Jenna ismét elgondolkodott, hogy miért is retteg tőle mindenki. Mindig udvarias volt, kedves, sosem bánt vele rosszul és eszébe se jutott erőszakoskodni. – Csak gondolj bele – folytatta a férfi. – Ha meghalna, kapnál tőlem egy hatszor akkora gyémánttal díszített gyűrűt, mint ami most van az ujjadon, mindened meglenne, nem kéne elviselned annak a pöcsnek a szeszélyeit. Úgy bánnék veled, mint egy királynővel – lépett egyre közelebb hozzá.

-         Nem – hátrált a nő. Nem tetszett neki ez rámenősség.

-         Gyerekeink lennének… - folytatta Rick, de Jenna félbeszakította.

-         Akik pisztolyokkal játszanának, akinek a fejükön vérdíj lenne, akiknek az apját lecsukhatják vagy megölhetik akármikor. Nem erről álmodom – szegte fel az állát büszkén a nő.

-         Kiszállnék a boltból. Itt hagynám az egészet – simult ismét a férfi a testéhez.

-         Persze – nevetett fel Jenna önkéntelenül is. – És azonnal kapnál is abba a gyönyörű szádba egy fegyvercsövet, amit a saját ujjaddal sütnének el. Nem akarsz te meghalni. Főleg nem miattam – tolta el magától Ricket, aki ismét felsóhajtott.

-         Ha meggondolod magad – búcsúzott egy kacsintással.

-         Szólni fogok – bólintott Jenna, befejezve a mondatot. – Ég veled kedves – dobott egy puszit is a férfinak, miután felmarkolta a kokaint csak azért, hogy mosolyt csaljon az arcára. Sikerrel járt.