18.fejezet

Egy dosszié hevert Jen asztalán, amivel már órák óta szemezett. Nem érdekelte kivételesen, hogy hol van Amina és mit csinál. Chris meg még annyira sem. Csak az az egyetlen telefonszám lebegett a szeme előtt, na meg a mappán heverő mobil.

Csak fel kéne emelnie a készüléket, bepötyögni azt a pár számot és várni arra, hogy hosszú évek után ismét meghallja azt a mély semmivel össze nem téveszthető hangot, ami a férfihoz tartozik.

Olyan rég hallotta és olyannyira vágyott most rá, hogy ismét a fülébe csengjen.

De félt is.

Félt a férfi reakciójától. Sőt nem is félt egyenesen rettegett tőle.

Hisz nem kifejezetten szépen váltak el egymástól.

Ó az istenit!

Kit is akar hülyíteni? Megjelent Dominic és akár egy kapcarongyot eldobta magától Jamiet. Élete talán egyik legostobább döntése volt.

Jamie pedig nem felejt. Ha valaki hát ő nem.

Ha felhívná valószínűleg elküldené a pokolba.

Vagyis nem.

Előbb megkeresné, megrázná, üvöltene vele egy sort és utána küldené el a pokol legmélyebb bugyrába. Aztán talán megcsókolná. Talán. De talán nem.

Basszus, ez olyan nehéz. Ha anno nem lett volna olyan barom, mint amilyen volt most minden másképp lenne. De Dominic elkábította.

Francba.

Ez sem igaz. Nem kenhet mindent Dominicra. Ezt igenis ő baszta el. Nem a férje és nem is más. Ez az egész szar amibe került, az ő sara, az ő szara, az ő felelőssége és igenis ha nem tanul meg kibaszott gyorsan úszni, még azelőtt, hogy a szartenger hullámzani kezdene, ő is fog belefulladni. Ez van.

De a szartengerbe is dobhatna mentőövet, a piros fehér csíkos gumin pedig pontosan tudta Jen is, hogy a Jamie név szerepelne.

Megmentené. Ha felhívná. Ha el merné hívni. Ha nem dillemázna ennyit, ha elég bátor lenne, ha…

Ha.

Micsoda gyönyörű szó. De ha-ból nem lesz semmi. Meg kell tennie. Nincs ha és nincs de és nincs is volna, se talán, se semmi ilyesmi. Nem lehet, ebben a helyzetben, nem.

De mégis olyan nehéz. Vajon komolyan nehéz? Komolyan nehéz felemelni azt a kis mobilt és beütni azt a pár számot? Miért érzi, úgy, hogy vért izzad? Miért fél? Mitől? Kitől? Hisz Jamieről van szó. Nem akármilyen férfi, soha nem is volt egy a sok közül. Ő férfi volt mindig. Kemény határozott, szívdöglesztő, varázslatos, kissé talán hirtelen haragú, de imádnivaló. Olyan, mint ő, mindig képes hideg fejjel gondolkodni, józanul és mégsem ismer nála viccesebb figurát. A TV-ben parádézó lúzerek elbújhatnak mind a férfi mögött.

-         Na gyerünk Jenna, mély levegő, egy korty gin, egy slukk cigi és mehet a menet – kezdett el magában beszélni a nő, miközben tette is amit mondott és már a kezében is volt a telefon, a kijelzőn pedig ott virított a számsor, amit a magánnyomozó derített ki, alig fél óra leforgása alatt. Már csak egy gombnyomás és már az sem.

-         Nem tudom ki vagy, de kibaszottul felkeltettél – susog valaki a vonal túlvégén álmos hangon, amitől Jenna szája mosolyra húzódik. El tudja képzelni a férfit, ahogy hason fekszik az ágyon, csukott szemmel, összeráncolt homlokkal, félmeztelenül vagy teljesen meztelenül, a derekán hanyagul átvetett takaróval, borostásan és szexin. – Halló – szólalt meg megint a férfi. – Ember, komolyan szórakozol? Álmos vagyok, szóljál bele ha akarsz valamit, ha meg nem akkor tedd le és hagyjál aludni – kezdett el morogni, gyerekes hangon. – Hahó! Na jó, akkor inkább visszhall – sóhajtott fel, mire Jenna észbekapott, hogy hiába minden, ha nem szólal meg vége.

-         Szia – suttogta bele remegő hangon a telefonba.

-         Na valaki megtalálta a hangját. Kezdtem azt hinni, hogy egy némával próbálok társalogni, de nem vitte el a cica senki nyelvét, aminek most örülnünk kéne asszem. Már csak az a kérdés, hogy ki is vagy és, honnan vetted a bátorságot, hogy zaklass így hajnal háromkor, mert a számod ismeretlen. Ha rajongó vagy ezúton közlöm, hogy nem veszlek el, nem fekszem le veled és randizni se viszlek, ha pedig más, akkor sűrgös tempóban leszel kedves kibökni, hogy mit szeretnél – lökte a showdert tovább a férfi, amin Jenna cseppet se lepődött meg. Pontosan tudta, hogy másokkal ellentétben Jamie, ha felébred beszélés nem nyüszög. Nem mindig értelmeseket, azaz, inkább többnyire nem, de mégis be nem áll a szája.

-         Jenna vagyok.

-         Jenna? Miféle Jenna? – Ásított a férfi a vonal túlvégén.

-         J.J. Hát nem emlékszel? – Mosolyodott el a nő az emlék hatására. Vajon még megvan a fa, amibe Jamie anno belevéste a két J betűt? A régi barátaik még emlékeznek rá vajon, hogy ők voltak a dupla J? Jenna és Jamie. Jamie és Jenna. A borsó meg a héja. A zsák meg a foltja. Az alma meg a magja…

-         Szórakozol velem? – Kérdezte a férfi már cseppet sem vicces hangon.

-         Nem – mosolyodott el a nő, mire a férfi dühösen felszusszantott. Felébredt. Szép jó reggelt.

-         Mégis mi a fészkes fenéért hívtál fel? – Kérdezte a férfi lényegretörően.

-         Nem tudom – nevetett fel a nő zavartan.

-         Akkor szia – köszönt el a férfi azonnal, de Jenna kétségbeesett kiáltása megállította és nem nyomta ki a készüléket.

-         Ne, Jamie kérlek ne. Ne tedd le jó? Én csak… Én tényleg nem tudom. Szükségem volt arra, hogy halljam a hangod és rád is szükségem van azt hiszem. Én szóval… Szóval én sajnálom oké? Tudom, hogy hülye voltam, de… - kezdett bele Jenna és maga is meglepődött, hogy dőlnek belőle a szavak.

-         Jaj könyörgöm fogd be a szád – csattant fel a férfi. – Mégis mikor jutottam eszedbe? Mikor leléptél Dominiccal? Azzal a hazug tolvaj patkánnyal! Vagy mikor igent mondtál neki? Vagy mikor hozzámentél, vagy mikor… Hagyjuk. Mit akarsz Jenna? – Tért a férfi a tárgyra.

-         Látni? – Kérdezte Jenna halk bizonytalan hangon, mire a férfiből kirobbant a nevetés.

-         Egyéb óhaj sóhaj? Jenna, ne nevetess könyörgöm. Hülye voltál, egy ócska ribancként viselkedtél, elhagytál egy másikért és most látnia akarsz? Tudod mit? Én nem vagyok rád kíváncsi. Elmehetsz a búbánatos picsába a bocsánatkéréseddel, meg mindeneddel együtt érted? Kihevertelek. Először azt hittem, hogy bele fogok dögleni a hiányodba, de tudod mi a vicces? Nem. Élek. Nem érdekel mit akarsz, nincs szükségem rád és nem is hiányzol már nagyon régóta. Szerettelek, de te nem becsültél meg. Vége van. Már nem érzek irántad semmit. Nem kellesz. Nem akarlak látni, nem akarom hallani a hangod. Életem legnagyobb csalódása vagy. Nem kell a bocsánatkérésed, nincs rá szükségem, az kell, hogy hagyj békén – sziszegte a férfi.

-         Én, sajnálom – suttogta Jenna, pontosan tudva, hogy Jamie már nem az, aki lehozta volna neki a csillagokat is az égről. Elvesztette, mert ostoba volt. Mit is várt? Igaza van. Nem érdemli meg azt se, hogy szóba álljon vele. – Vigyázz magadra és ha tudsz majd egyszer bocsáss meg nekem mindenért oké? Ég veled – remegett meg újra hangja, a visszafojtott sírástól.

-         Várj – kiáltott fel most a férfi. Jennának komoly erőfeszítésébe telet, hogy ne törjön el a mécses nála. Annyira hiányzott neki a férfi most, hogy hallotta a hangját, hogy hirtelen nem is értette, hogy tudott eddig meglenni nélküle, sőt egyáltalán megfeledkezni róla? Hát Dominic ennyire lezsibbasztotta volna az agyát? Ennyire kiölt volna belőle mindent? Nem. Jamiet sosem tudta kiölni. És Jenna most várt, ahogy a férfi kérte.

-         Igen? – Kérdezte halkan.

-         Hol vagy most?