20.fejezet

A reptér hűvös levegőjét a héten már másodszorra érezhette a bőrén. A vonuló tömeget bámulta, a tömeg pedig őt nézte. Ismét feltűnő volt, mert az akart lenni. A régi elfeledett fényében akart pompázni, mindenféle máz nélkül. Jen csak Jen akart lenni. Csak úgy önmaga. Csak természetesen.

Azt szerette volna, ha Jamie azt látja aki volt és nem azt amivé a férje mellett vált.

Nem volt rajta smink, a legegyszerűbb fehér pólóba és farmerbe bújt bele amit a szekrényben talált, a haját felkötötte lófarokba, a napszemüvegét pedig a feje tetejére tolta, amint a terminálba lépett, mégis kirívott a többiek közül.

Annak ellenére is, hogy nem tudták ki ő, mit élt át vagy éppen mit tett alig pár órája.

Senki nem tudott róla semmit és éppen ez volt benne a csodálatos.

Míg várt figyelte az embereket, akik próbáltak minél hamarabb kijutni a terminálból vagy éppen előrébb furakodni a sorban, hogy aztán felszállhassanak.  

Hirtelen torokköszörülésre lett figyelmes, mikor pedig felnézett önkéntelenül is mosolyra görbült a szája.

Az a férfi állt előtte, akinek egyszer Dominic után sikerült megdobogtatnia a szívét. Ugyan az a helyes, férfias arc, ugyan az a magas izmos testalkat, ugyan az a szempár… Semmit sem változott.

Vagy talán mégis.

Hisz még sose nézett így rá. Jegesen, dühösen, értetlenül.

Ezt még Jenna sosem tapasztalta és most nem tudta hova tenni. Nem ismerte ezt a nézést, ezt a tekintetet. Hisz eddig mindig mikor Jamie ránézett, szeretet volt a pillantásában, gyengédség, vágy, valami különleges, amitől sokszor halálra rémült. Halálra rémült attól, hogy van valaki aki mindennél jobban szereti.

Azaz szerette. Hisz már nincs ott az a picinyke szikra sem.

-         Helló – zendült fel az oly rég hallott hang.

-         Helló – lépett közelebb Jenna, hogy megölelje. Érezni akarta a bőre illatát, a kemény férfitest erejét, de Jamie azonnal hátrált egy lépést. A férfi még nem volt felkészülve arra, hogy megérintse. Talán, mert még most is délibábnak tartotta a lányt, ahogy évekig tette. De ez az igazi Jenna volt, a húsvér Jenna, az ő Jennája.

A büdös francokat! – Gondolta magában a férfi. Sosem volt az enyém. Elhagyta, nem szerette, megcsalta, megalázta…

És mégis.

Oly sok éven át minden nőben ezt az egyet látta.

A lány olyan hatással volt rá, mint senki más. Bár lehet, hogy más is lehetett volna, de ezt a férfi nem tudhatta. Csak azt tudta, hogy egy összetört szívű embernél még egy hallott is jobb. Így hát nem is adott esélyt más nőnek arra, hogy elbánjon vele és a megragasztgatott ám még így is csorba szívével. Senkit nem volt hajlandó közel engedni magához, nem kockáztatott. Talán rosszul tette.

De most oka van annak, hogy itt van. Mint mindennek az életben.

Ha Jamie valamiben is hitt az a sors volt. Oka volt annak, hogy ez a nő tönkretette, hogy megölte, hogy pokolba taszította és annak is, hogy felhívta. Még, hogy a saját sorsunkat a kezünkbe lehet venni… Lófaszt! A nagy lófaszt!

Ha meg lehetne tenni hát Jamie az az ember aki megtette volna, de mivel a küldetés lehetetlen éppen ezért itt áll, több ezer kilométerre az otthonától, nézi a nőt akit egykor szeretett és talán még most is szeret, miközben a torkát egy gombóc fojtogatja és nem tudja mit mondjon.

-         Megyünk? – Szalad ki mégis a száján, hisz ez a faramuci helyzet frusztrálja, az agya pedig szerencsére kooperál.

-         Igen – bólint Jenna, majd megindul előre, figyelve arra, hogy a srác szorosan a nyomába maradjon. Most, hogy itt van végre, a világ minden kincséért se veszítené el. Bár ha elmondja neki a kis tervét, lehet, hogy Jamie azonnal kinevetei, majd hanyatt homlok elmenekül. Ha van egy kis esze így fog tenni. De hát nincs… Ha Jennáról van szó sosincs. Ha lenne nem lenne itt, ha lett volna, már akkor leteszi a telefont, mikor a nő beleszól, sőt talán fel se veszi.

De most már baszhatja.

-         Hova megyünk? – Néz körbe a férfi, mikor az autó célirányosan megindul alatta.

-         Hozzám – pillant rá a nő, majd megint elmosolyodik. Csak most tűnik fel neki, hogy a férfin is fehér póló és világos farmer van. Összeöltöztek.

-         Nem – szakad fel Jamieből a tiltakozás kicsit hangosabban a kelleténél, mire Jenna szépen ívelt szemöldöke a homlokáig szalad. – Nem fogok veled összezárva lenni, egyetlen éjszakán át sem. Vigyél egy szállodába – halkítja le a hangját a férfi, miközben a szavakba határozott parancsoló színt visz. Jenna még most sem érti, miért gondolkodik így, de tudja, hogy ez nem az a helyzet, ahol vitába kéne szállnia a férfival.

-         Legyen, ahogy szeretnéd – enged Jamie akaratának, majd lefordul és abba a hotelbe viszi, amit már megjárt egyszer Aminával.

A bejelentkezés nem tart tovább tíz percnél, majd mikor a szobakulcs már a férfi erős markában lapul beszállnak a liftbe, hogy elfoglalhassák az egyik luxuslakosztályt. Jamie nem bajlódik a kicsomagolással, bár nincs is nagyon mit kicsomagolnia. Nem tervezett hosszútávra mikor elindult. Két váltáspóló, zokni, alsógatya, meg a fogkeféje lapul csak a hátizsákjában, meg a telefontöltője. Az egyetlen értéke a gitárja, amit bárhová megy magával cipel, amit most is olyan félve rak le, mintha egy kisbabát dédelgetne. Amint a földre kerül a hangszer Jamie mosolyogva végigsimít a tokon. Vajon mit szólna Jenna, hogy az oly nagy becsben tartott gitárt tőle kapta és bárhol is járt a nagyvilágban eddig mindig magával vitte? Hogy minden dala ennek a hangszernek a segítségével született és, hogy a legjobb szerzeményeit mindig ezen adja elő?

Nem számít… Kit érdekel mit gondolna ha tudná? Őt se érdekelte, hogy utánanézzen, sőt az se érdekelte vajon túlélte-e az árulását.

Nem szabad érzelmeskedni, nosztalgiázni, mert ha belemegy bármi ilyesmibe annak újabb törés lesz a vége. Jenna rosszabb, mint egy szirén, ki se kell nyitnia a száját ahhoz, hogy csábítson. Jobb megelőzni a bajt.

-         Miért rángattál ide? – Fordul Jamie hirtelen szembe a nővel.

-         Szükségem van rád – adja meg a tömör és egyszerű választ a nő, miközben ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy rágyújtson vagy igyon legalább egy korty gint leküldjön a háborgó gyomrába. Mióta feljöttek azóta hányingere van, a tenyere izzad és olyan érzése van, mintha nem lenne elég oxigén a szobába.

-         Gyújts rá nyugodtan – szólal meg a férfi, pontosan tudva mi is jár a nő fejében.

-         Honnan tudod, hogy… - kezd bele Jenna meglepetten, de Jamie csak hanyagul int egyet.

-         Egykor azt hittem jobban ismerlek, mint a saját tenyerem. Rácáfoltál, de talán ez az arckifejezés még mindig azt jelenti, amit akkor jelentett mikor együtt voltunk – húzza el Jamie a száját, mire Jenna kotorászni kezd a táskájában, aztán amint rálel a dobozára, azonnal rágyújt egy szálra.

-         Sajnálom – szólal meg halkan, miután kifújta az első slukk utáni füstfelhőt.

-         Megmondtam már, hogy ne kérj bocsánatot és ne sajnáld. Kibaszottul nem megyek vele semmire Jenna és még annál is kibaszottabbul nincs szükségem a sajnálatodra – sziszegi a férfi dühösen. – Inkább azt mondd  meg mi a faszért van rám szükséged – néz mélyen a lány szemébe, aki most halálosan nyugodt arckifejezéssel néz rá. Az arcvonásai teljesen kisimultak, egyetlen arcizma sem rándul, miközben pókerarccal fújja ki az újabb füstadagot.

-         Meg fogom ölni Dominicot – jelenti ki határozott ámbár érzelemmentes hangon.